Patricio Baeza Band


Zenei stílusEgyéb zene
Patricio Baeza Band
Patricio Baeza Barrera a chilei Chillán városában született. Tizenkét évesen, 1975-ben került Magyarországra családjával, azóta itt él. Habár a zene, saját bevallása szerint létéből és bensőjéből fakad, eleinte csak kedvtelésből zenélt. Barátaival korán zenekart alapított, és különböző egyetemi klubokban játszott. Az elhatározás, hogy hivatásának a zenét választja, 1988-ban érett meg benne, miután hosszú idő után először látogatott haza Chilébe. Az otthon töltött bő fél esztendő élménye alapvetően határozta meg további pályafutását. Ekkor ébredt rá, hogy a zene és az együttzenélés nélkülözhetetlen örömforrás az emberek számára, aminek szolgálata a legszebb hivatás. Chilei tartózkodása alatt több neves zenésszel került kapcsolatba. Zenei ízlésvilágára a legnagyobb hatást Osvaldo Alvear chilei népzenész gyakorolta. Tőle tanulta a legtöbbet a chilei és latin-amerikai népzenéről, amely műfaj szerzeményeinek azóta is egyik legfőbb ihletője. Folyamatosan képezte magát szolfézsból és zeneelméletből, illetve énekelni és zongorázni tanult. Néhány évvel később megalakította a Patricio Baeza Bandet.
A Patricio Baeza Band latin hangzásvilágú zenét játszik. Műsoruk nagy részét Patricio szerzeményei adják, de játsszanak ismert slágereket is. A szólógitáros-énekes mellett három rézfúvós (szaxofon, harsona és trombita), egy bőgős, egy klasszikus dobos, egy konga-dobos, és egy zongorista alkotja a zenekart. Műsorukat gyakran egészítik ki latin táncokat táncoló chilei párral is.
Magyarországon rendszeres fellépője a VIP Arts Management által szervezett Szilveszteri Operabálnak, valamint fellépett már a BudaFest Nyári Zenei Fesztiválon is.
Megalakulásuk óta bejárták Európát is, többek között Ausztriában, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Görögországban, Olaszországban, és Spanyolországban vettek részt különbözõ fesztiválokon, fiestákon. Patricio szólistaként járt az Egyesült Államokban is, Miamiban, ahol az ismert kolumbiai zenész, David Fernando műsorában lépett fel. Rendszeresen jár haza Chilébe, ahol televízió- és rádióműsorokban szerepel, vagy élő koncertet ad. A vele készített interjúk címe szinte kivétel nélkül mindig ugyanaz, tömör, és kifejezõ: El húngaro - A magyar.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek