Menopauza

Paul Potts


Zenei stílusKlasszikus
Paul Potts
Mindig egyedül voltam...
Az anyagi csőd szélén álló Paul Potts sokat gondolkodott azon, hogyan fizethetné be gáz és villanyszámláját. Miközben felesége a végrehajtóktól rettegett, a 36 éves férfi teljes elszánással feldobott egy aprópénzt. Fej vagy írás? Úgy döntött, ha fejet mutat az érme, benevezi magát az éppen akkor induló televíziós tehetségkutató vetélkedőbe. Abban reménykedett, énekhangja talán kihúzhatja őket a reménytelennek tűnő helyzetből. Végső elkeseredésemben vettem a bátorságot, hiszen alapvetően félénk és visszahúzódó természetű vagyok - idézte fel lapunknak a kezdeteket maga Paul Potts, aki az elmúlt hetekben villámlátogatást tett Magyarországon. -Kisgyerekként sokat gúnyoltak, kiközösítettek társaim. Velem nem akart barátkozni senki. Gyakran voltam egyedül, ilyenkor félrevonultam, elbújtam a világ elől és énekeltem. Énekeltem csak úgy, magamnak. Az évek során a hangom lett a legjobb barátom. Mindig velem volt, sosem hagyott el. Megbízható társként kísért végig nem túl vidám ifjúkoromon... Nem volt pénzük iskolára. Zeneiskolába sajnos nem járhattam - említi Paul Potts, aki emiatt már nem neheztel a sorsra, sőt! Úgy érzi, oka van annak, hogy így kellett megismernie és elfogadnia a világot és benne önmagát. - Négyen vagyunk testvérek, szűkösen élt a családom. Nem engedhettük meg magunknak a zeneiskola luxusát, de a közeli templom kórusában rendszeresen énekeltem. Nagy hatással volt rám környezet, a hangulat, sokáig azt gondoltam, pap leszek. Az élet más forgatókönyvet írt, hiszen valamiből élni is kellett.

Az önbizalom-hiányos férfi ugyan próbált a hangjával is érvényesülni, ám nem sikerült kitörnie. Sok-sok próbálkozás után a kereskedelemben helyezkedett el, mobiltelefon készülékek értékesítésére szakosodott. Eladóként a munkámat végeztem, méghozzá nagy-nagy szeretettel. Élveztem, hogy végre odafigyelnek arra, amit mondok. Igazi hivatásom viszont az éneklés, és ezt mindig is tudtam! Tudta ezt még valaki: Julie-Ann, a felesége. Talán nem is kell magyarázni, miért éppen az interneten keresztül ismerkedtek meg. Alkatomból adódóan sosem voltam népszerű a lányok körében. Nem voltak kíváncsiak rám. Julie-t nyolc évvel ezelőtt az égiek küldték nekem, valóságos kincs. Mellettem állt a legnehezebb időkben, igaz szerelemre leltem benne! Ma is ugyanaz az ember vagyok A verseny előtt az asszony mindenkinél jobban lelkesítette hites urát. Bízott benne, és mivel Paul csak hobbiból és kizárólag otthon énekelt, talán ő volt az egyetlen, aki tudta, milyen kincs is rejlik férje torkában. A verseny első fordulójában a háromtagú zsűri fanyalogva fogadta a kis köpcös embert, ahogy olcsó zakójában kiállt a színpadra. Szinte megmosolyogták, amikor közölte, hogy operát fog énekelni...

Néhány másodperccel később viszont, amikor Paul Potts kristálytiszta hangon énekelni kezdte az egyik legszebb Puccini áriát, döbbent áhítat ült az arcokra. Könnybe lábadt a döntnökök szeme, a közönség pedig felállva tapsolt. Ilyet még nem hallott senki! Mindent elsöprő volt a siker, s többé nem volt kétséges, hogy a gátlásos telefonárus nyeri meg a versenyt. Azóta minden megváltozott Paul Potts körül. Nincs többé gondja a számlákkal, a 30 millió forintnyi fődíjból bőven telt mindenre. Azóta pedig rengeteget keres. Koncertjeivel bejárta a Föld országait, és már nem eladónak, hanem művész úrnak szólítják. Ugyanaz az ember maradtam, aki mindig is voltam. Nem költöztem el a lakhelyemről, Port Talbotból, és nem cseréltem le a feleségemet. Ma sem akarok mást, mint eddig: énekelni és énekelni! Boldoggá tesz, ha a közönségnek tetszenek a dalaim. Bár még most is nehezen hiszem el, hogy mindez velem történik. Sokszor gondolok arra, talán csak egy álomutazáson veszek részt. Remélem, a jegyem csak odafelé érvényes, vissza nem...
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek