Payer András


Zenei stílusJazz/Blues
Payer András
Az 1999. Évi eMeRTon életműdíjas Payer András ( payerocsi@payerocsi.huAz email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ) énekes zeneszerző a 60-as évek elejétől komoly részese volt a régi hagyományos tánczenei stílus felfrissítésének. 1961-től napjainkig meghatározója a magyar könnyűzenei életnek úgyis mint szerző és úgyis mint előadó. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait. Számtalan dalát vitte sikerre - ha a kronológiát vesszük figyelembe - Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, Koós János, Toldy Mária, Sárosi Kati, Zalatnay Cini, Aradszky László, Magay Klementina, kezdeti korszakában Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Németh József, Mikes Éva, Komár László. De ne feledjük, hogy a legnagyobb magyar nevettető, Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is Ő írta. A számottevő együttesek közül a 60-as 70-es években az Omega, Illés, Bergendy együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer dalokat, akárcsak napjainkban a legfiatalabb generáció sztár együttesei, mint pl. a Cotton Club Singer's, valamint a Republic együttes. De ne felejtsük el magát a szerzőt sem, ki saját dalain kívül számtalan meghatározó magyar és világslágert vitt sikerre, csupán mint énekes. Pl. Michel Legrand: Szélmalom, Ullmann Ottó: „Minden jót, Mónika!," Rod Stewart: Te vagy minden stb. Hogy meghatározó dalai közül csak párat említsünk meg: pl.
Magyar retro zene

#
Ó, egy Alfa Romeo,
#
Annyi arc ismerős,
#
Találkozás,
#
Gedeon bácsi,
#
Könnyek nélkül,
#
Felmegyek hozzád,
#
Még egyszer,
#
Almát eszem,
#
Nincsen olyan ember,
#
Isten veled szomorúság,
#
Az a sárga liliom,
#
Nem születtem grófnak stb.

A szerző-énekes ezenkívül számtalan színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar jazz rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette. Napjainkban is igen aktív zenei munkássága, melyet a közelmúltban megjelent számtalan zenei album fémjelez. Ezek közül feltétlen megemlítendő legújabb saját albuma a Minden jót Monica ! című Hungaroton kiadvány. A közeljövőben számtalan nagyobb volumenű feladat foglalkoztatja egy vadonatúj album valamint egy ehhez kapcsolódó koncertsorozat megvalósítása. Az új album címe: Minden ember szerelmes lesz 1x, melyben eddig még magyarra nem fordított világsikereket énekel a saját dalain kívül.

A Magyar Köztársaság Elnöke Payer Andrásnak, érdemes és eredményes munkássága elismerseként, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta. (Bp. 2004. március 15.)

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Online aukción Presser Gábor, Geszti Péter, Falusi Mariann és mások személyes tárgyai

Online aukción Presser Gábor, Geszti Péter, Falusi...

Ismert művészek, sportolók és civilek fogtak össze 155 gyermek tanévkezdéséért a Tűzcsiholó Egyesület „Egy iskolatáskányi remény”...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Amikor már semmi nem maradt, a zene húzott vissza

A Queens of the Stone Age július 19-én újra Budapestre látogat – a koncert előtt nem sokkal a zenekar frontembere, Joshua Homme személyes hangvételű interjút adott a chicagói Q101 rádiónak. A beszélgetés nem csupán promóciós jellegű volt: Homme őszintén beszélt egészségügyi küzdelmeiről, mentális egyensúlyáról, az élő...

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.
Új koncertek