Menopauza

Picuri Muri


Zenei stílusGyerek/Családi
Picuri Muri
Lévai Tímea és Poppre Ádám színész-, zenészházaspár vagyunk.
Évek óta tartunk népszerű, játékos, interaktív gyerekkoncerteket, melyen a kicsik kipróbálhatják magukat és a vidám együttlét alatt a zene által tanulhatnak. Dalaink a gyerekek számára ismerős élethelyzetekről, környezetünk szépségéről, az állatokról, valamint a mesék furcsa lényeiről szólnak. Koncertjeinkkel szeretnénk megismertetni és megszerettetni a kisgyerekekkel az igényes élő zenét, és igyekszünk az aktuális évszakokhoz, ünnepekhez is igazodni.
A duó formációból adódóan egyszerű, letisztult hangzásvilág jellemez minket, mindketten éneklünk, alapvetően akusztikus gitár kíséri a dalokat, de néhol megjelenik elektromos gitár, szájharmonika. Dalaink szövegét Tímea írja a zenét Ádám. Formációnkat az is gazdagítja, hogy házaspár lévén kivételes módon tudunk egymásra hangolódni, ami a dalszerzésben és az előadásban is megmutatkozik.
Gyerekkoncertjeink mellett könnyűzenei koncert, és többféle zenés-irodalmi műsor is repertoárunkon van. Ezek a különböző műsorok nagyon jól kiegészítik egymást és különböző stílusuk miatt nagy szabadságot adnak nekünk az alkotás terén.
Mindketten hét évig, 2007-2014 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei voltunk. 2014 óta szabadúszóként folytattuk pályánkat. Mindenképpen mérföldkőnek tekintjük, hogy 2015. karácsonyára megjelent első gyereklemezünk Picuri Muri címmel, a Meritum Kiadó gondozásában.

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/picurimuri/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek