PIK SE Dance World


Zenei stílusR & B / Soul / Funk
PIK SE Dance World
A Pestszentimrei Közösségi Ház Budapest délkeleti kapujánál, jól megközelíthető, forgalmas helyen fekszik (1188 Bp. Vasút u. 48.) a Nemes u. és a Nagykőrösi út kereszteződésében. Az 1988-ban átadott házunk tevékenyen szervezi, segíti a lakóterület közművelődését.

A XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre település-, és közlekedés-szerkezete miatt Közösségi Házunk több mint 20 ezer ember szinte egyetlen, mindenki által könnyen megközelíthető és jól elérhető közművelődési intézménye.

Ezen túl igen jelentős a délpesti agglomeráció, a gyáli bejáró lakosság száma is közönségünk köreiben. Mivel a belvárostól Pestszentimre több mint egy óra távolságra van, ezért az itt élő nem tehetős, és sokféle szociális gonddal, többek közt munkanélküliséggel is küszködő lakosság számára Közösségi Házunk igyekszik elérhető árú művelődési, közösségi alkalmakat, lehetőségeket teremteni.

Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a 3-6 éves és a 6-14 éves gyermekek, fiatalok életkori sajátosságainak megfelelő művelődési formákra, így pl. gyermek képzőművész szakkör, számítástechnika, PC Klub, balett, ovistorna, karate, taekwon-do, kung-fu, modern tánc, kézműves foglalkozások, jazzbalett, tánciskola.

Hagyományosan jó a kapcsolatunk a környező iskolákkal, óvodákkal, a Pestszentimrei Sportkörrel, II. Gondozási Központtal, a XVIII. ker. Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület Pestszentimrei Tagozatával, a dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társasággal, a Pestszentimrei Bélyeggyűjtő Körrel, a Pestszentimrei Polgárőrséggel, a Nagycsaládosok Egyesületének pestszentimrei csoportjával is.

Ez a településrész erősen lokálpatrióta, így a helyi társadalmi, egyházi szervezetekkel is gyakran működünk együtt egy-egy programban. Lakóterületi művelődési házról lévén szó, a munka során a hangsúly mindig is az itt élő emberek művelődési igényeinek kielégítésén van.

Házunk peremkerületi fekvése indokolttá és szükségessé teszi a művelődési értékek őrzését, terjesztését, gyermekszínházi előadások formájában is.

Számtalan közös rendezvényünk van az év folyamán, s minden esetben a ház technikai és a személyi apparátusa segíti ezeknek az alkalmaknak a sikerét. Kertvárosi jellegünknek megfelelően ezek közül sok a szabadtéri rendezvény is.

A pályaorientációt , esetleges módosítást segítik felnőtt közhasznú tanfolyamaink: számítástechnika, KRESZ, szabás-varrás.

Az egészségmegőrzést, prevenciót szolgáló programokra nagy hangsúlyt fektetünk: etka-jóga, aerobic, női, férfi alakformáló torna, regeneráló torna, kondi klub, szolárium.

A felnőtt korosztálynak havonta szórakoztató rendezvényeket szervezünk, műsoros esteket, bálokat, mulatságokat.

Jó kapcsolatot tartunk fenn a XVIII. ker. Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesülettel. Minden hónap első péntekén nótadélutánnal kedveskedünk a nosztalgiára vágyóknak. Nyugdíjas klubot működtetünk a Kandó téren, s alkalmanként ingyenes jogi tanácsadást biztosítunk.

Nagyon fontos számunkra, hogy a lakossági szolgáltatásainkat bővítsük, illetve igyekszünk azokat megfizethető áron biztosítani. (PIKPONT teleház, fénymásolás, gépelés, plakátkészítés, információ, számítógépes gyakorlási lehetőség, internetezés, rendezvényszervezés, ruhavásár.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek