Polyák Lilla - Homonnay Zsolt


Zenei stílusEgyéb zene
Polyák Lilla - Homonnay Zsolt

Polyák Lilla

1976. március 16-án született. Tizenhét évesen költözött Győrből Budapestre, ahol 1994-ben a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett.

A Főiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor növendékeként. Gyakorlatra a Vígszínházba került, majd lehetőséget kapott a bécsi Theater an der Wien-ben, az akkor Magyarországon még ismeretlen Mozart! című előadásban játszhatta Waldstatten bárónő szerepét. Turnézott az Abba-musicallel és a Rockin' musicallel is. Végül külföldi pályafutásának (eddigi) utolsó állomása a Moby Dick című produkció volt.

A 2001/2002-es évadot ismét Magyarországon kezdte, mint az Anna Karenina musical címszereplője. Ugyanettől az évadtól játssza az Elisabeth című musical Sissyjét az Operettszínházban, valamint a pécsi és debreceni nézők is találkozhattak vele a Valahol Európában és a Kabaré női főszereplőjeként. 2003-ban az Operettszínház is bemutatta a Mozart!-ot, a bárónő szerepe itt is Lilláé lett. Ettől kezdve állandó tagja lett a színháznak.
Homonnay Zsolttal közös kisfiúk, Zsombor születése után, 2004. decemberben lépett újra színpadra. Az Operettszínházban továbbra is játssza Waldstatten bárónőt, Capulet-nét a Rómeó és Júliában. Ő Madame de la Nagykomód, A Szépség és a szörnyetegben és a Hello? Igen?! című előadásban a Színésznő. A Madách Színház Volt egyszer egy csapat produkciójában Christine-t játssza, a Rudolf - az utolsó csók musical világbemutatójában pedig Stefániát, Rudolf feleségét alakítja.

2007-ben munkásságát a szakmai zsűri Gundel-díjjal jutalmazza.

2008-ban, második gyermekük, Bulcsú születése után a Rómeó és Júlia musicalben újabb feladatot kapott, a Dajka szerepét. Ugyanebben az évadban bemutatásra került a József és a színes szélesvásznú álomkabát című Webber-musical, amiben a Narrátor szerepét kapta Lilla. Az azóta újra színpadra tűzött Anna Kareninában ismét nagy sikerrel alakítja a címszereplőt.

Alakításából vitalitás, egyéni humor sugárzik. Rendszeresen fellép a Könnyű esti Sértés színészzenekar énekesnojeként. 2006. decemberében jelent meg Mesemusical-Musicalmesék című lemeze (Janza Katával és Kékkovács Marával közösen). Énekel a Legelő hősei, a Mackótestvér és az Eszeveszett birodalom című mesefilmekben is és a Bűbáj című filmben. Az Adagio nevű formáció lemezeinek hangfelvétel-vezetője.
2008-ban a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorának győztese. A közönség szavazatai alapján a Woman In Love című dallal győzedelmeskedett. 2009-ben a műsor új szériájának állandó fellépője, a Csináljuk a fesztivált turné egyik rendszeres vendége.

2009. tavaszán jelent meg férjével, Homonnay Zsolttal közös, első albumuk "Ketten" címmel, mely aranylemez lett. Az év második felében bemutatják a Madáchban a Spamalot c. musicalt, melyben Lilla a Tó úrnőjét alakítja. 2010. február végén ismét premier: az Operettszínház Rebeccájában, az őrült házvezetőnő, Mrs Danvers szerepében tapsolhat neki a közönség. Nyáron, forog Gézengúzok címmel egy 11 részes sorozat, melyben Lilla az egyik főszereplő és a Duna TV tűz majd műsorra, és ezzel párhuzamosan elkezdődnek a Jézus Krisztus Szupersztár próbái, melyben Lilláé, Maria Magdolna szerepe. A musicalt 2010. szeptemberében mutatta be a Madách Színház.

Homonnay Zsolt

1971. február 28-án született Kaposváron. 1990 és 1993 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa. Eközben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben diplomázott. Még ebben az évben forgatták a Csinibaba című filmet, melyben epizódszereplőként tűnt fel. 1997-től több vidéki és budapesti színháznál vállalt szerepeket. Az Ódry Színpadon játszotta a Koldusoperában Bicskai Maxi szerepét, a Pesti Színházban a Mesterkurzusban Anthony Candenót, a Szolnoki Szigligeti Színházban 2 darabban, a West Side Storyban - Tony szerepében, és a Leányvásárban Tom Migglesként láthatta a közönség. A Pécsi Nemzeti Színházban A církuszhercegnőben, Mister X és a Jézus Krisztus Szupersztárban, Jézusként bizonyított, míg Miskolcon a Nemzetiben a Csókos asszony, Dorozsnai Pistájaként aratott nagy sikert.

A Miskolci Nyári Játékok keretében a János Vitéz Kukorica Jancsiját játszotta el,
a Győri Nemzeti Színházban, pedig a Gül baba című darabban Gábor Diákként láthatták a színházrajongók.
2000. márciusában elnyerte az Év Bonvivánja díjat a szakmai zsűritől.

Játszott a Légy jó mindhaláligban (Török János) és a Hamupipőkében (Gáspár, királyfi). A Madách Kamarában A szerelem arcaiban (Alex Dillingham), a Dorian Grayben (Dorian Gray), a Nyomorultakban (Enjolras), az Anna Kareninában (Sztyíva), Az Operaház Fantomjában (Raoul) és a Te édes, de jó vagy, légy más! című darabban.
2000. decemberében meghívást kapott a Berlinben világpremierként bemutatott Norte-Dame-i tornyőr két szerepére - Quasimodo valamint Phoebus.

A 2005-ben alakult Adagio együttes tagja, 3 eddig megjelent lemezük platinalemez lett, valamint 2008-ban kiadott Budapest Arénában felvett koncertjükből készült DVD anyaga is aranylemez státuszt ért el.
2008-tól a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorának állandó fellépője, mindkét szériában döntős volt (Frank Sinatra- My way és Paul Anka-You Are My Destiny dalokkal).

A Budapesti Operettszínházban jelenleg a Rómeó és Júlia (Paris), a Szentivánéji álom (Oberon), a Szépség és a Szörnyeteg (Szörnyeteg), az Abigél (Kalmár tanár úr), a Csókos asszony (Dorozsmai Pista) és az Ez Hungarikum - A Magyar operett története című darabokban játszik.

2009. tavaszán jelent meg Polyák Lillával közös, első albumuk "Ketten" címmel, ami aranylemez lett. Még ebben az évben Szegeden, a Szabadtéri színpadon, az Operettszínház Elisabeth c darabjában a Halál szerepében láthatta a közönség. 2010. tavaszán bemutatták Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban a Víg özvegyet, melyben Zsolt Daniló figuráját alakította.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek