Pozsonyi Tibor - Finki


Zenei stílusPop/Rock
Pozsonyi Tibor - Finki

1955-ben, Mikulás napján születem.

Gitáros szerettem volna lenni. Kaptam is egy akusztikus gitárt a szüleimtől, de megfordítottam és elkezdtem rajta dobolni. Így lettem dobos!

Első zenekarom a Péntek 13. volt, majd következett az Androméda együttes.

1976-ban az Orient együttesbe kerültem. Itt játszottam elöször együtt a Hit, a mai HitRock együttes tagjaival. 1986-ban a Hit zenekar feloszlása után a Lépcsőház együttes dobosa lettem, de mellette részt vettem sok projektben, mint vendég zenész. (Péládul Led Zeppelin vagy Queen tribute.)

1998-ban újra indult a Hit együttes, egy CD-t is kiadtunk a korábban kiadatlan dalaink akkori verzióival "A véncsavargó... '78-'98" címmel.

2000-ben tagcserék és névváltoztatás következett. Ekkor lettünk a Hitből HitRock. Majd Füxivel, azaz Füchsel Tiborral megalapítottuk a HitRock Pink Floyd Tribute Band-et, vagyis a mai nevén a Hungarian Pink Floyd Show-t is.

A Pink Floyd tribute mellett többször is összeálltunk egy-egy előadásra a HitRock-kal. Volt lemezfelvétellel egybekötött 30 éves jubileumi koncert, volt a Budai Ifjúsági Park 50. évfordulójára rendezett fesztiválvolt Tihanyi Gábor - Tánci barátunk emlékére rendezett koncert, aki anno a HitRock gitárosa volt.

Hungarian Pink Floyd Show mellett Füxivel újból játszunk a 2014. tavaszán Somogyi Remiggel újjáalakult HitRock-ban is. 35 éves jubileumi koncertünk anyaga, -rajta új dalainkkal- szintén meg lett örökítve. A buli felvételéből készült CD HitRock 35 Live! címen jelent meg. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek