A nyolcvanas évek elejének pezsgő magyar rockéletében a Prognózis azzal tűnt ki, hogy patikamérlegen adagolta a keményebb gitárhangzást a fülbemászó új hullámos dallamokkal. A zenekar története elválaszthatatlan Vörös István alakjától, aki 1981-ben, a Nevada együttesből kiválva döntött úgy, hogy saját vízióit valósítja meg. Nem kellett sokat várniuk az áttörésre: az 1982-es Hajsza közben nem csupán egy kislemez volt, hanem egy életérzés megfogalmazása, amely a lüktető ritmusával és a kitörési vágyat megéneklő soraival azonnal a fiatalok egyik legfontosabb himnuszává vált.
A zenekar aranykora a nyolcvanas évek közepére esett, amikor két meghatározó nagylemezzel, az Előjelekkel és a Tele van a város szerelemmel című albummal végleg beírták magukat a hazai rocktörténelembe. Dalaikban különös kettősség vibrált: miközben a hangszerelés hordozta a korszakra jellemző modern, szintetizátorokkal dúsított rockos energiát, a szövegekben megjelent egyfajta városi melankólia és őszinte érzelmesség. Vörös István rekedtes, karizmatikus hangja hitelesen közvetítette az olyan lírai pillanatokat, mint az Olyannak szeress, miközben a koncerteken a zenekar képes volt bármilyen színpadot „felrobbantani”.
Bár a Prognózis klasszikus felállása a nyolcvanas évek végére átalakult, a formáció öröksége sosem merült feledésbe. Vörös István később szólóban is töretlen energiával vitte tovább ezt a zenei világot, így a dalok nem koptak meg az idővel. A zenekar jelentősége abban rejlik, hogy hidat tudtak verni a populáris slágerzene és a fajsúlyosabb rock közé, dalaik pedig ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint amikor először csendültek fel a rádióban vagy a Budai Ifjúsági Park színpadán.
Szólj hozzá!