R-NoLd


HonlapNem ismert
Zenei stílusR & B / Soul / Funk
R-NoLd
"A zenével való kapcsolatom szinte azóta megvan, amióta az eszemet tudom, és meg is marad remélem... Magára a zenélgetésre talán első-második osztályos koromban figyeltem fel, az iskolai rendezvényeken. Úgymond elbűvölt a keverőpult, a sok kábel, tekergetés, húzogatás a kapcsolók, meg a nagy hangfalak látványa. Összebarátkoztam azokkal a srácokkal akik ott forgolódtak, idővel én is megtaláltam a helyem köztük.
Az iskolai stúdióban találtam egy régi Lenco márkájú kiselejtezett lemezjátszót, megengedték, hogy hazavigyem. Kis bütyköléssel működöképessé tettem, így meglett az első lemezjátszóm. Találtam még néhány régi lemezt is, összeeszkábáltam egy saját keverőt magamnak, így már nem volt akadálya, hogy nekiláthassak a gyakorlásnak. Mikor már ment valamennyire a sikálás, és a bátorságom is előkerült, sulibulikon, farsangokon játszottam, és a felszerelés már ott volt velem, mint "hangszer".
Ballagás után hozzájutottam életem első Numark DM 1001 MX típusú keverőjéhez, aztán szeremcsémre az iskola portása felajánlotta régi Pioneer Pl 200-as lemezjátszóját, ha tudom javítsam meg, és használhatom. Később sikerült szert tettem ismerőstől még egy ilyen lemezjátszóra, és meg lett az első amatőr setupom. Régi lemezekkel gyakorolgattam, majd valahogy hozzám került egy efektlemez, amit sikerült rongyosra gyalázni. Később jött egy komolyabb keverő, amit most is használok (06-os Vestax), és szerencsére a lemezjátszók is lassan-lassan lecserélődtek komolyabb darabokra. Időközben megismerkedtem Dudival, aki akkoriban már zenélt egy klubban Pécsett, tőle is beszereztem pár lemezt, és az első Technics-emet is neki köszönhetem, nah meg persze rengeteg segítséget is."
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek