Radics Gigi


Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Radics Gigi koncertek

QUEEN Symphony & Koncertshow

QUEEN Symphony & Koncertshow

Margitszigeti Szabadtéri Színpad June 13. (20:00)
Radics Gigi

Radics Gigi a Megasztár 5-ben tűnt fel, már akkor nagy tehetségnek tartották, ám a zsűri a 24 legjobbig jutatta, itt esett ki. A salgótarjáni lány nem keseredett el, 2011 februárjában Most miért félsz címmel kislemezt és videoklipet jelentetett meg, majd ősszel jelentkezett a tehetségkutató következő szériájába.

2012 márciusának elején bejutott a Megasztár 6 legjobbjai közé, a párbajon Csonka Andreasszal szemben győzött (a duett Rihanna és Ne-Yo közöse, a Hate That I Love You volt). A döntők során végig őt tartották a legesélyesebbnek a győzelemre, erős hanga az egész közönséget lenyűgözte. Talán ezért sem lepett meg sokakat, hogy a május 25-én rendezett döntőben Szakos Andit maga mögé utasítva Gigi lett a hatodik Megasztár.

Gigire Michael jackson producere is felfigyelt, majd egy svájci kiruccanás során élőben hallgatta meg a lányt énekelni, s nagy lehetőséget lát benne, szerinte páratlan tehetséggel áldotta meg a sors a Mega-lányt. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az eddigi híreszteléseknek lesz alapja a jövőben, és világsztárt köszönthetüónk az ifjú énekesnő személyében.

Forrás: http://starity.hu/sztarok/radics-gigi/eletrajz/#ixzz26p1qE4zZ

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek