Recoil

Wilder volt a hangzásfelelős a Depeche Mode-ban, viszont hamar szűknek találta a popzene kereteit és a Recoil neve alatt elkezdett kísérletezni az elektronikával. Első kiadványai, a demószerű 1+2 (1986) és a Hydrology (1988) még inkább stúdiózsonglőrködések voltak, a '92-es Bloodline azonban már megkondította azt a sötét hangot, mely a Depeche-ből való kiválást követő 1997-es Unsound Methods albumon teljesedett ki, ezen a bonyolult, filmzenei hangulatú lemezen, ahol megjelentek az akusztikus hangok is. Ezt az utat folytatja az erőszak, szex és drogok nem éppen vidám hangulatú témakörében forgó Liquid is. Wilder olyasfajta zenész, aki ül otthon házi stúdiójában, és rakosgatja össze, amit éppen jónak tart. Most viszonylag közérthető (néha kifejezetten hiphopos) alapokra húzott sötétítő (hang)függönyt elektronikából, akusztikus hangszerekből és fenyegető énekbeszédből, szövegmondásból. Rémisztő hangörvények, Diamanda Galás halálsikolyai (Strange Hours, Vertigen), recitált gospeles-bluesos rap (Jezebel). Az egész egy képzeletbeli (18 éven felülieknek szóló) film kísérőzenéje is lehetne, a nagyzenekari Black Box (Pt.2) tökéletes zárójelenet-aláfestő.A Liquid olyan borult elméjű munka, mint az 1999-es Death In Vegas-lemez (The Contino Sessions), de rokona David Holmes Bow Down To The Exit Sign albumának is. Városi voodoo.