Menopauza

Révész Sándor


Zenei stílusPop/Rock
Révész Sándor

EMeRTon-díjas magyar énekes, a Generál és a Piramis együttesek énekese.

A 1970-es évek elején tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere. Többször is elnyerte az Év Énekese díjat a közönségszavazatok alapján. A Piramisból 1981-ben vált ki, majd külföldön keresett munkát. 1984-ben tért haza, egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos turnéra indult. Révész később visszavonult a zenei élettől, és Ásotthalmon telepedett le. 1992 márciusában lépett fel újra Demjén Rózsi vendégeként a Budapest Sportcsarnokban. Hamarosan bejelentették, hogy a Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből 5 telt házas BS-koncert lett. 1993-ban Révész új szólóalbumot készített, ezen régi barátai is szerepet kaptak, játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez újabb szellemiségű, Révésznek érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben. 1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett. 2003-ban jelent meg Változtam című lemeze, melyen 6 új és 6 régi dala szerepel.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/gyerekozelebb?fref=ts
 
Képtár
  • Révész Sándor kép 11852
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek