Richard Bona


Zenei stílusJazz/Blues
Richard Bona

Richard Bona 1967-ben született Kamerunban. Nagyapja ütőhangszereken zenélt és énekelt, édesanyja is énekes volt. Négy éves korában kezdett el balafonon játszani, már ötéves korában fellépett a város helyi templomában. Később Bona elkészítette saját hangszereit is, mint például furulyát és gitárt. Tehetségére hamar felfigyeltek, mivel sokszor hívtákfesztiválokra és ünnepélyekre. Bona 11 évesen kezdett el gitározni és 1980-ban, mindössze 13 évesen alapította meg első együttesét egy francia város, Douala dzsesszklubjában. 1995-ben Franciaországból elköltözött New Yorkba, ahol jelenleg is él és dolgozik. New York-ba letelepedve Harry Belafonte vett a szárnyai alá. Belafonte zenei igazgatója volt több éven keresztül, majd Joe Zavinul zenekarában vitte a prímet. Szinte mindenkivel játszott a jazz nagyjai közül Herbie Hancock-tól Bobby McFerrinig, Quincy Jones-tól Chick Corea-ig, Pat Metheny-től Chaka Khan-ig. Első albuma 1999-ben jelent meg Scenes From My Life címmel, továbbá Jaco Pastorius Big Band-jének lemezein isközreműködött, csakúgy mint számtalan más előadóén: Harry Belafonte, George Benson és Zawinul Syndicate. 2002-ben Bona világkörüli turnéra vállalkozott Pat Metheny dzsesszgitárossal, majd 2005-ben kiadta negyedik albumát Tiki néven, amelyen John Legenddel is játszik egy közös szám erejéig. Jelenleg a New York Egyetem zenei tanszakán tart órákat, utolsó albuma 2013 tavaszán jelent meg Bonafied címmel.

Képtár
  • Richard Bona kép 48084
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek