Riverside (PL)


Zenei stílusPop/Rock
Riverside (PL)

A Riverside története 2001-ben kezdődött, egészen véletlenül, amikor két jóbarát, Piotr Grudziñski gitáros és Piotr Kozieradzki dobos egy közös autókázás során Marilliont hallgatott, és az élménytől fellelkesülve úgy döntöttek, létrehoznak egy progresszív rock zenekart. Hozzájuk csapódott Jacek Melnicki billentyűs, aki már ekkor saját stúdióval rendelkezett.

A felállás akkor vált teljessé – és igazán ütőképessé – amikor a Xanadu basszusgitárosa, Mariusz Duda is belépett, aki csak azért ragadta magához a mikrofont, mert a próbák során nem volt énekesük. Ezzel a lépéssel egyben predesztinálták magukat a sikerre, ugyanis a Riverside specialitása többek közt az a különleges hangulatvilágú, édesbús, komor, mégis emocionálisan túlfűtött orgánum, amivel Duda szívet karcoló, gyomron ragadó vokálmelódiákat tapaszt az egyébként sem érzelemmentes progresszív zenéjükre.

A lengyel zenekar egyébként sem a technikás, "matekozós" végéről ragadja meg ezt a stílust, amelyet gyakran azonosnak tekintenek az öncélú szólóhegyekkel megpakolt, kizárólag a zenészpalánták által befogadható, sznob muzsikával. Mint az általánosítások többsége, ez sem állja meg a helyét, és a Riverside már négy nagylemezével bizonyítja, hogy a progresszív rock nem egyenlő az elvontsággal – sokkal inkább olyan jelzők biggyeszthetők mellé, mint a minőség, a kidolgozottság, a hangulati és érzelmi gazdagság, vagy a dalszerkezetek terén kamatoztatott hangszeres tudás.

A zenekartagok többsége technikás extrém metal zenekarokból érkezett, ahol a gyorsaság és a komplexitás alapkövetelmény: azonban a Riverside mind a négy hangszerese következetesen alárendeli magát a néhol nagy ívű, néhol egészes populáris direktséggel ható daloknak.

Mariuszék első nagylemeze 2003-ben látott napvilágot Out of Myself címmel, és már ezzel bejátszották magukat az önállú hangú, feltörekvő progresszív zenekarok közé, még akkor is, ha a hatásaik – nevezetesen a Marillion mellett a Pink Floyd és az Anathema – a későbbiekhez képest még jobban domináltak ezen a korongon.

Ám Piotr Grudziñski melodikus lead témákra építő gitárjátéka, Melnicki háttérben megbúvó, de mindenhova beszüremkedő, atmoszférikus billentyűszőnyege és Duda finom, játékos basszusgitár-futamai már ekkor olyan felejthetetlen alkotásokat eredményeztek, mint a legszebb akusztikus balladák között magának helyet kérő I Believe, vagy a máig koncertfavoritnak számító instrumentális duó, a Reality Dream I-II.

Mariusz dalszövegei a kezdetektől fogva nagyon személyes hangvételt ütnek meg, és máig gyakorta a tudathasadás, a párkapcsolati problémák, a valós-fiktív határ elmosódásának kérdéskörét járják körül. Habár billentyűsük a debütlemez kiadása után távozott a zenekarból – helyére Michal Lapaj érkezett – az azt követő, 2005-ös Second Life Syndrome nem csupán a Riverside klasszikusának számít, de anno a széles körű ismertség felé is katapultálta őket, és már az egyik legnívósabb progresszív rock kiadónál, az InsideOutnál jelent meg.

A progresszív szcénában manapság legtekintélyesebb rajongói bázissal bíró Dream Theater dobosa (ill. idéntől ex-dobosa), Mike Portnoy is felfigyelt a lengyel srácokra, és harmadik albumuk megjelenése, a Rapid Eye Movement után előzenekarnak "szerződtette" őket.

A Second Life Syndrome betonozta be végül azt a speciális Riverside-hangzást, amit azóta lemezről lemezre igyekszik folyamatosan tágítani, megújítani a zenekar, miközben hű marad a kettes album által lefektetett alapokhoz. Az SFS katartikus hatású, Duda külön bejáratú hangulatvilágába kalauzoló melódiafolyam, ami már inkább progresszív metálként, mint rockként kategorizálható.

Az SFS az éles hangulatváltásokat is meghonosította a Riverside zenéjében, néhol a megfelelő érzelmi töltet kifejezése érdekében akár "hörgésre" is ragadtatja magát Duda, a basszusszólamok pedig egyre modernebben lüktetnek, míg a 2007-es slágerük, a 02 Panic Room tisztességes torzítást is alkalmaz – az SFS líraija még a három perces, szokatlan szerelmi vallomásként elkönyvelhető Conceiving You volt.

A Riverside lemezeit egymás mellé rakva egyértelművé válik, hogy a lágy, Marillion-ihletésű rockzenétől egyre inkább a Dream Theaterrel rokonítható, ám egy jó adagnyi "modern" ízzel elkevert, egyéni hangütésű progresszív metál irányába tartanak.

A 2009-es Anno Domini High Definition – ami Lengyelországban bearanyozódott, 10 ezer feletti példányszámban kelt el – már a tempófokozással, duplázóval és piszkos metál riffekkel is él. A Riverside ezzel egészen tágra szabta stílushatárait, hiszen a koncerteken mindegyik lemezük képviselteti magát, így garantáltan beférnek majd a több mint két órás szettbe az olyan régi vonalasabb dalok is, mint a Redemption progresszív szupergroup hangulatát idéző Artificial Smile, az elborultabb Schizophrenic Prayer, a 12 perces, ráérős zenei utazásnak is beillő The Same River, vagy a legutóbbi lemez beszédes című Hyperactive száma.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/Riversidepl?ref=ts&fref=ts
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek