Romano Glasszo


Zenei stílusVilágzene
Romano Glasszo
Bársony Já­nos vezetésével 1976-ban alakítottuk meg az újkori roma mozga­lom első cigány folklór együtteseit: 1976-ban a Romano Glaszo - Cigány Hang nevű együt­test Gallyas Lászlóval és Nagy Zsuzsával, majd 1978-ban a Kalyi Jag - Fekete tűz együttest.
A Romano Glaszo abban tért el a - szinte vele egy időben megalakult - Rom Som együt­testől (lásd később), hogy a vidéki cigány folk­lór gyűjtésére és a vokális, többszólamú nép­zene megszólaltatására tette a hangsúlyt, nem a hangszeres zenére. Országjárásunk iga­zi unikum volt, igazolva a cigány folklór ere­jét és jogosultságát. A Monszun és a Romano Glaszo együttesek a kultúrházak és munkás­szállások színpadaira vitte, értékes művészet­ként mutatta be a cigány kultúra alkotásait, ki­szabadítva azt a lakások, rétek, művészet­ként mutatta be a cigány kultúra alkotásait, ki­szabadítva azt a lakások, rétek, vasutak, mun­kásszállók előtti terek száműzetéséből. Ráéb­resztve a vegyes, roma és nem roma munká­sokból álló közönséget e kultúra és nyelv érté­kes voltára. A romáknak ezzel önbecsülési le­hetőséget teremtettek.
A szállókon és turnékon rengeteg jó hangú, őserővel megszólaló cigány fiatalt sikerült fel­fedezni, akik még hűen őrizték az eredeti ci­gány folklór sok elemét: népdalokat, táncokat, meséket.
1976 májusában a Magyar Rádió műsort ké­szít a cigány irodalomról, amiben a Romano Glaszo együttes közreműködésével Bari Kár­oly, Lakatos Menyhért, Horváth Gyula, Osztojkán Béla munkásságáról szólunk, Choli Daróczi József cigány nyelvű költészetével is­merkedhet az ország, Petőfi- és József Attila-versek műfordításai hangzanak el cigány nyelven, népzene kíséretében.
A Monszun, majd a Romano Glaszo, és a Sze­gedi úti együttesek, a Rom Som és Kalyi Jag munkásszállói és médiaszereplései a cigány­ság körében és lelkében országos visszhangra találtak: együttesalakítási láz tört ki. Tucatjá­val jöttek létre a saját zenét játszani akaró, sa­ját lehetőségeikre, értékeikre rácsodálkozó-rá­döbbenő társulatok. Ez alapot adott a cigány öntudat, önértékelés, önbecsülés kialakulásá­nak, a roma lét tudatos és büszke felvállalásá­nak. Felcsillant a lenézettségből, elszigetelt­ségből való kitörés lehetősége.
Gallyas László kiválásával 1978-ban megszűnt a Romano Glaszo együttes, de Bársony János néhány hónapon belül megalakítja - a szellemiségét továbbvivő - Kalyi Jag együttest.

http://www.youtube.com/watch?v=6E1zPZ66KWE
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek