Ruth Cochen


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Ruth Cochen

Ruth Cochen 1996-ban született Budapesten. Hároméves korában tanulta meg a kottaolvasás alapjait. Négyéves korától furulyázni, két évvel később már zongorázni kezdett. 2009 őszétől nyert felvételt a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába, ahol Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2014 őszén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos hallgatója lett Eckhardt Gábor és Nagy Péter növendékeként, majd kitüntetéses diplomát szerzett 2016-ban. A Zeneakadémia keretein belül egy évig Fassang László orgonaművész is tanította. Ezt követően nyolc hónapos szakmai gyakorlaton vett részt az olaszországi Szardínia szigetén, ahol magas szintű korrepetitori tapasztalatszerzés mellett tanári munkásságát is megkezdte a Cagliari Conservatorio-ban. Orgonatanulmányait Angelo Castaldo-nál folytatta. Ezzel párhuzamosan 2016 szeptemberétől Aquiles Delle Vigne portugáliai Nemzetközi Zeneakadémiáján tanul.
Ruth Cochen már eddigi pályája során is számos országos és nemzetközi versenyen vett részt kimagasló eredménnyel. 11 évesen (2007-ben) a Ferenczy György Országos Zongoraversenyen I. helyezést ért el és különdíjat kapott, míg egy évvel később a Chopin+ Nemzetközi Zongoraversenyen II. helyezést ért el. Még ugyanabban az évben a Bartók Béla Országos Zongoraverseny fődíjasa lett. 2010 márciusában az újvidéki V. Isidor Bajic Nemzetközi Zongoraverseny I. helyezettje, az első két kategóriának fődíjasa (laureátusa), Chopin különdíjasa. 2010 áprilisában a IX. Országos Orgonaversenyen Salgótarjánban első helyezést ért el. 2011 áprilisában az eszéki EPTA Nemzetközi Zongoraversenyen második díjat kapott. 2011 októberében az I. Kiskunlacházi Országos Zeneiskolai Orgonaversenyen arany minősítést kapott. 2012 júniusában az V. Chopin Nemzetközi Zongoraversenyen legfiatalabb versenyzőként második díjat kapott. 2013 áprilisában az olaszországi Trevisoban megrendezett V. Ifjú Muzsikusok Zongoraversenyén kategóriájában a legmagasabb pontszámmal kiemelt első helyezést ért el. A 2014 márciusában Szegeden megrendezett VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen második legfiatalabbként második díjat kapott, valamint Szeged Város különdíját, és a legjobb Chopin mű előadásáért járó Ferenczy György-díjat is. 2014 májusában a VI. Szegedi Orgonista Találkozón arany minősítést ért el. Ugyanebben az évben, júliusban a pennsylvaniai Lancasterben rendezett Nemzetközi Zongorafesztivál keretében megrendezett romantikus zenei versenyen harmadik helyezést ért el. 2015 áprilisában triójával II. díjat kaptak a IX. Alpe Adria Nemzetközi Kamaraversenyen az olaszországi Udine-ben. 2015 júniusában Trio Energico kamaraegyüttesével megnyerték a 13. Premio Citta di Padova Nemzetközi Zenei Versenyt, ahol Ruth „Virtuosité” kategóriában második helyezést ért el – a zongoristák közül a legmagasabb pontszámmal. Ugyanez év decemberében a Grand Prize Virtuoso Nemzetközi Zenei Verseny zongora és kamarazene kategóriájának is első helyezettje lett, melyet egy meghívás is kísért a Párizsi Opera Bastille gálakoncertjére. 2016 márciusában meghívták az Emil Gilels Fesztiválra, ahol olyan neves művészeknek játszhatott, mint pl. Dimitri Bashkirov, Robert Levin vagy Lylia Zilberstein. Ugyancsak 2016-ban kapott meghívást triójával Amerikába, ahol a kamarazenei koncertek mellett a Lancaster International Piano Festival zongoraversenyének győztese lett. Ugyanez év novemberében a Princess Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen Marokkóban két különdíjat is neki ítéltek a legjobb romantikus és a legjobb Liszt mű előadásáért. Mindemellett a Rabati Magyar Nagykövetségen is hangversenyt adott. 2017 februárjában elnyerte a II. Coimbra Nemzetközi Zongoratalálkozó Liszt-díját is.
Ruth Cochen rendszeresen ad koncerteket hazai és külföldi koncerttermekben is. Már 14 évesen Kínában, a sanghaji világkiállításon zongorázott a magyar nap alkalmából a Szegedi Kortárs Balettel közös produkcióban. 2013 augusztusában önálló koncertet adott a würzburgi Augustinerkirche orgonáján. Ugyanez év szeptemberében közreműködött a Szolnoki Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertjén, ahol Weiner Leó Concertinóját mutatták be Hámori Máté vezényletével. 2014 júniusában Prágában adott szólóhangversenyt a Visegrádi Országok Elnökségi Programja keretében. Július végén a Lancaster Nemzetközi Zongorafesztivál versenyének egyik győzteseként Washington DC-ben lépett fel. 2015 márciusában a Berlini Magyar Nagykövetségen adott koncertet, májusban pedig a Lisszaboni Magyar Nagykövetség hívta meg szerepelni. Ezt kövezően decemberben Rómában és Párizsban hangversenyezett, majd, mint a 2016-os Fischer Annie ösztöndíj nyertese, Bukarestbe is meghívást kapott 2016 májusában. Portugáliai, svájci, izraeli, marokkói és spanyolországi utazása után 2017 elején Figueira de Foz városában adta elő Liszt első zongoraversenyét. Márciusban Amerikában lépett fel, ahol szólóestje mellett a Millersville University zenekarával Chopin e-moll zongoraversenyét adták elő. Két hónappal később Nápolyban adott szóló orgonahangversenyt, majd Cagliari katedrálisában is megismételték a nagy sikerű koncertet. Koncertezett még Szlovákiában, Horvátországban, Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Marokkóban, Portugáliában, Bulgáriában és Izraelben is.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/ruthcochen/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek