Samuel Blaser Trio


Zenei stílusJazz/Blues
Samuel Blaser Trio
Közreműködik:
  • Samuel Blaser - harsona
  • Marc Ducret - gitár
  • Peter Bruun - dob

„Blaser egyike hangszere világszerte legelismertebb előadóművészeinek.” Berliner Zeitung

Manapság, amikor minden eddiginél több zenész igyekszik hallatni a hangját szerte a világon, az olyan ritka gyöngyszemek, mint amilyen Samuel Blaser, paradox módon még hangsúlyosabban magasodnak ki a többiek közül. 2007-es zenekarvezetői bemutatkozása óta Blaser szinte követhetetlen gyorsasággal vált húszas éveinek közepén járó straight-ahead hard-bopperből harmincas éveinek elejére egy olyan innovatív szabad előadóvá és folytonosan új utakat kereső komponista-zenekarvezetővé, akinek improvizatív erejéről és energiáiról a média dicshimnuszokat zeng szerte a világon, s akit mára már generációjának egyik legvadabbul elegáns, könyörtelenül előremutató és tagadhatatlanul virtuóz harsonásaként jegyeznek.

A Samuel Blaser Trio 2013 óta több mint 100 koncertet adott Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, igen széles körben ismertté téve az utóbbi években megteremtett egyéni, kinetikus zenei nyelvüket, amely egy visszafogott közös játék egyúttal mégis igen aktív érzetét kelti hallgatóiban, s amellyel mindegyikük képes a másik zenei ötleteinek megvalósítására és egyidejűleg újabb cselekvésre ösztönzésére. A próteuszi hármas egyik pillanatban még masíroz, a másikban már bukdácsol, néha erőteljes groove-okat játszik, néha pedig lassú tűzön forr, hogy aztán egyszercsak hirtelen fellángoljon.

samuelblaser.com 


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/samuelblaser/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek