Sárosi Dániel


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Sárosi Dániel

SÁROSI Dániel 1981-ben Kecskeméten született. Zenei tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában kezdte, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2000-ben nyert felvételt a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia orgona szakára, ahol Ruppert István és Pálúr János tanítványa volt. 2003 nyarán a freiburgi Zeneakadémián kezdett orgonatanulmányokat a világhírű magyar származású professzor, Szathmáry Zsigmond osztályában. 2005 júniusában kiváló eredménnyel szerzett orgonaművészi diplomát Freiburgban. Ezután sikeresen felvételizett az intézmény posztgraduális szólista osztályába, ahol Martin Schmeding növendékeként végzett 2007-ben. Ugyanebben az évben fejezte be budapesti tanulmányait is, a Zeneakadémián orgonaművész –tanári oklevelet szerzett.

Középiskolás kora óta rendszeresen koncertezik Magyarország különböző templomaiban és hangversenytermeiben, így többek között a debreceni Református Nagytemplomben, a budapesti Szent István Bazilikában és a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagytermében. Szintén koncerteket adott a németországi Freiburgban, Dortmundban, Trierben és Paderbornban.

2002-ben elnyerte Paderborn város ifjú művészeknek kiírt ösztöndíját.

Számos orgonaversenyen résztvett, ahol a következő díjakat nyerte:

  • 2000: Orgonista Növendékek Országos Versenye – nagydíj
  • 2000: Nemzetközi Orgonaverseny, Opava (Csehország) – különdíj
  • 2002: Nemzetközi Orgonaverseny, Gnas (Ausztria) – negyedik díj
  • 2004: Nemzetközi Bach Orgonaverseny, Lipcse (Németország) – középdöntős
  • 2006: Szólisták Versenye, Freiburg (Németország) – első díj
  • 2008: Nemzetközi Hermann Schroeder Orgonaverseny, Trier (Németország) – második díj

2006 óta a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola orgonatanára.

Repertoárja felöleli a barokk zenétől a kortárs zenéig terjedő orgonairodalmat.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek