SativuS


Zenei stílusHip-Hop / Rap
SativuS

2002 végén alakultunk, már akkor is SativuS néven, akkor még négy taggal. 11-12 évesen eleinte kazettára vettük fel az első zenéinket, amiket mai napig őrzünk. 2005-től két tagra szűkült a csapat, Piszkos aki az alapokról és a karcokról gondoskodik és Curta aki a szövegről. 2007-ben vettük meg az első stúdiómikrofonunkat. Folyamatosan csináltuk a zenéinket, de ritkán adtuk ki őket, mert amire összegyűlt egy albumnyi szám, rájöttünk, hogy ennél többre is képesek vagyunk. 2011 elejére fejeződtek be a munkálatok, amelyek során létre hoztuk a saját külön bejáratú stúdiónkat. Mostanában fellépéseink is sűrűsödtek.
2012 szeptember 23.-án adtuk ki az első lemezünket START néven.
2013 Nyara óta 9 tagú zenekaros felállással koncertezünk és ebben az évben megjelent két videó klippünk a készülő lemezünkről.
2014 május 27.-én megjelent Az esték után c. videóklippünk, ami szintén előfutára az új korongnak.
2015 március 1.-én jelent meg második nagy lemezünk "A Képzeletünk Szüleménye" címen. Mellé "Az Élet" videóklipp. A korong 15 dalt tartalmaz.
2015 Augusztus 12.-én pedig kijött egy új dalunk szintén videóval, "A cseppeken túl", ami a Rapterápia válogatás lemezen hallható.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/Sativus/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek