Menopauza

SBB


Zenei stílusJazz/Blues
SBB

A lengyel SBB a kelet-európai progresszív rock leghíresebb, stílusalkotó együttese.
A sziléziai Katowicében alakultak 1971-ben és már első nyilvános hangversenyüktől kezdve elképesztő sikereket arattak. 

A három kirobbanó tehetségű fiatal muzsikus az amúgy is rendkívül magas színvonalat és játékerőt képviselő lengyel zene szupergroupja, majd rövidesen Közép-Európa legjobb progresszív zenekara lett.

Noha művészetük a jazz-, rock-, blues- és klasszikus zene legnemesebb hagyományait ötvözi, a "Keress, Rombolj, Építs" bizarr ideológiája jegyében sikerült egy teljesen egyedi, saját stílust kialakítani, létrehozva ezzel az ún. "kelet-európai progresszív rock" irányzatot. Zenéjüket kultikus érdeklődés kísérte, szinte elképzelhetetlen energiákat mozgósítottak a színpadon, mellyel a környező országok teljes rock-nemzedékét sikerült mobilizálniuk.

Már első koncertkörútjukon befutottak: 1973-ban az SBB az év együttese, tagjai az év zenészei lettek, és ez így is maradt sok éven keresztül Lengyelországban.

Az SBB-t mindenek előtt Józef Skrzek, a zenekar alapítója jelenti. Multi-instrumentális zenész, ragyogó komponista és hangszerelő. Négy éves korában kezdet zongorázni, majd egy évvel később már hegedűn is tanult. Koncertzongorista szeretett volna lenni, ám egy baleset félbeszakította ígéretes komolyzenei karrierjét. Ugyanebben az időben került egyre inkább a rockzene hatása alá, idővel játszani kezdett különböző helyi együttesekben.

1971. február 4-én alapította az SBB-t, akkor még "Silezian Blues Band" néven. Rövidesen felvette hangszerei közé a basszusgitárt, mely minden képzeletet felülmúló energiával szólalt meg kezében. 

Elementáris basszusgitár-játéka az SBB egyik védjegye lett, de különleges énekhangja is fontos része kompozícióinak. Mindezek mellet az SBB későbbi felvételein is tettenérhető, hogy a lélekteljes, lírai zongorajáték az igazi, életre szóló szenvedélye.

Sok SBB rajongó számára az első számú kedvenc mégis a görög származású gitáros, Anthymos Apostolis. A Lengyelországban élő emigráns családból származó, rendkívül finom, szerény fiatalember lelkivilága kiemelkedő szerénységgel, szorgalommal és különleges művészi tehetséggel párosult. Nyugati rádióműsorok és lemezgyűjtő barátai révén került kapcsolatba a zenével, már a kezdetektől "kemény", progresszív rock- és jazz zenéket hallgatott. Autodidaktaként kezdett gitározni. Ösztönös improvizatív készsége és rendkívüli muzikalitása révén hangszerjátéka fantasztikus fejlődésnek indult, így 15 éves sem volt, mikor Jozef Skrzek egy katowicei iskolai zenekarban felfedezte. Az SBB energiától duzzadó, új útakat megnyitó zenei törekvéseiben jelentős szerephez jutott, tudása és sikerei révén máig a gitárosok európai élmezőnyéhez tartozik. Virtuóz gitárjátéka mellett élményszámba mennek dob- és ütőhangszer-improvizációi is.

A harmadik alapító tagot, a dobos Jerzy Piotrowskit szintén Skrzek hozta az együttesbe. Piotrowski már jelentős amatőr múlttal rendelkezett, de az SBB-ben lett népszerű és elismert zenész. 


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/pages/SBB/1411276455859517?fref=ts&rf=109649719062075
 
Képtár
  • SBB kép 48090
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek