Slipknot


Zenei stílusMetal
Slipknot

A Slipknot egy kilenctagú amerikai metalegyüttes, az iowai Des Moines-ból. Valódi nevük mellett mindegyikük visel egy számot nullától nyolcig. Rajongóikat maggotoknak, azaz magyarul férgeknek hívják.

Napjaink egyik legsikeresebb metalegyüttese, a maguk szélsőséges zenei stílusával és brutális színpadi teljesítményükkel. Albumaik és videófelvételeik az Egyesült Államokban a RIAA eladási listáin többszörös platina minősítést, de a Billboard eladási listáin is gyakran előkelő helyezéseket értek el. 2016-ig mind az öt albumukról jelöltek, összesen tíz dalt a Grammy-díj a legjobb metalteljesítményért vagy a legjobb hard rock teljesítményért vagy a legjobb rockalbum kategóriában. Ezek a számok az első három helyre kerültek és egyet meg is nyertek. Kiadványaikból összességében több mint 30 millió példányt értékesítettek.

A zenekar szintén jól ismert sajátos megjelenéséről: a tagok egyforma egyenruhát viselnek (amely legtöbbször vegyvédelmi overallokra hasonlít), melyen nemzetközi vonalkódok, emblémák, karszalagok is találhatók (az utóbbiért nácizmussal is vádolták őket, amit a zenekar visszautasít). Ezeken kívül mindegyik tag rendelkezik egy saját készítésű, egyéni stílusú maszkkal, amely saját bevallásuk szerint belső érzésvilágukat fejezi ki. Ezek a maszkok legtöbbször gumiból készültek, de volt már rá példa, hogy fáslit viselt az egyik tag. Hosszas megfontolás után a zenekar úgy döntött, hogy a maszkjaikat a rajongókhoz is eljuttatják. A hivatalos honlapjukon és az általuk kialakított üzletekben megvásárolhatók.

A zenekar 1995-ben alakult. A korai években rengeteg tagcsere történt, s több anyagot is készítettek, mire a Roadrunner Records kiadóhoz kerültek, ahol 1999-ben jelent meg debütáló albumuk, a Slipknot. A turnét követően azonnal munkához láttak, és 2001-ben kiadták az Iowa albumot. Ezután következett az első, egy évig tartó feloszlásuk, majd megcsinálták a 2004-ben megjelent Vol. 3 (The Subliminal Verses) albumot. Több korábbi jelölés után 2006-ban Grammy-díjat nyertek. Az ezt követő második feloszlásukat az All Hope Is Gone album követte 2008-ban. A zenekar 2011 nyarától 2014-ig Donnie Steele alapító taggal kiegészülve turnézik Paul Gray volt basszusgitáros 2010-es halála után. Az első 2015-ös megjelenési tervek helyett a zenekar új albuma, a .5: The Gray Chapter 2014 októberében jelent meg.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/slipknot
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Te miért szereted a Balatont?

Te miért szereted a Balatont?

A Best of Balaton, a 2021 óta futó ajánlósorozat idén is útra kelt, hogy megmutassa a tó környékének legizgalmasabb helyeit, eseményeit, arcait...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little Heart” lassan építkező, melankolikus, ugyanakkor felemelő dallama ott van rengeteg ember fülében – és sokan közülük sosem tudták, ki is az előadó. Nos, a válasz: Michael Kiwanuka, aki...

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is ugyanolyan energiákkal rendelkezik, mint 1995-ös debütálásakor. Ráadásul a mai napig megmaradt egyszerű „embernek” a „sztárok” sűrűjében.
Új koncertek