Söndörgő


Zenei stílusNépzene
Söndörgő
A Söndörgő együttes az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai világzenei palettán. A zenekar 1995-ben Szentendrén alakult, az Eredics fiúk a gimnáziumi éveik alatt ismerkedtek meg és kezdtek együtt muzsikálni Buzás Attilával. Részben családi indíttatásból valamennyien szorosan kötődnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez, s feladatuknak érzik annak koncertszerű bemutatását.
A legtöbb balkáni zenekartól eltérően a Söndörgő nem a rezes hagyományokat követi, hanem jellegzetes tamburazenekar. Hangzásuk alapját a tambura hangszercsalád tagjai adják, időnként fúvós hangszerekkel és harmonikával kiegészülve. Repertoárjukat Bartók Béla és Vujicsics Tihamér gyűjtéseinek felhasználásával állították össze.
A zenekar tagjai  a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola népzenei tanszakán tanultak, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán képzik magukat.
2000-ben első helyezést értek el a Magyar Rádió II. Népzenei Versenyén ez után 2001-ben jelent meg első lemezük az Oj stari, 2002-ben pedig útjára indították az évente megrendezésre kerülő Söndörgő Fesztivált, amely azonban néhány sikeres év után nem folytatódott. A délszláv kultúra minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében 2003-ban létrehozták a Söndörgő Egyesületet.
Az együttes látható volt a Vígszínház Legenda a lóról, Revizor, Négy Lába van a lónak... című előadásaiban, illetve Szomjas György Vagabond című filmjében is.
2006-ban megjelent Oj Javore című lemezükön a legismertebb magyar népdalénekesnő, Sebestyén Márta is közreműködött.
2007-ben az együttes szólistája Eredics Salamon a neves zongoraművész Kocsis Zoltán partnere lehetett a Bartók Összkiadás lemezfelvételein.
A hazai fesztiválok rendszeres fellépői, de koncerteztek már a londoni Queen Elizabeth Hallban is. Az együttes több alkalommal dolgozott együtt a népszerű macedón szaxofonossal, Ferus Mustafovval, ennek az együttműködésnek az eredményeként jelent meg 2009-ben az In concert című közös lemezük. Ez az album áttörést eredményezett a nemzetközi világzenei színtéren is, rendkívül pozitív visszhangot keltve a legfontosabb szaklapokban (Songlines, fRoots).
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek