Sopron Város Fúvószenekara


Zenei stílusKlasszikus
Sopron Város Fúvószenekara

A szervezet rövid bemutatása:
Az üzemi zenekarok mûködését a szûkös anyagi körülmények, valamint szervezési nehézségek mitt meg kellett szüntetni. Ekkor néhány lelkes zenész Monostori Ferenc vezetésével megszervezte Soproni Fúvószenekart, melyet akkor a Városi Tanács Fúvószenekaránk neveztek el. Elsõ hivatalos fellépésük az 1959. március 8-i Nõnapi ünnepségen volt. 1964-ben az addigi zenekarvezetõ, Sziklai Adolf átadta az irányítást Monostori Ferencnek, akit 1974-es váratlan halála után Grósz Károly, majd Baranyai Ernõ követett. Fohner János 1975 óta vezeti a zenekart. Rendszeresen részt vettek a hazai fúvóstalálkozókon, így Siklóson, Sárváron, valamint Sághegyen; Kõszegen pedig több alkalommal is koncerteztek különbözõ kulturális rendezvényeken.
Eddig megvalósított programjaik:
A szervezet jellegénél fogva fúvószenei szórakoztatással foglalkozik. Állandó programjaik:
Saját kezdeményezésre: Sopronban a Zenészbál, a Borünnep és a Szilveszteri hangverseny.
Részt vesznek ezen felül a Tavaszi Fesztivál, a Soproni Ünnepi Hetek és a Liszt Ferenc Mûvelõdési Ház elõtti térzenék rendezvényein.
Az egyre gyakoribb meghívásokra hazai és külföldi vendégszerepléseken is részt vesznek, képviselve a magyar és nemzetiségi fúvószenei hagyományokat.
Tisztségviselõk:
A zenekar kuratóriumának elnöke: Gosztonyi Miklós, újságíró
Karmester: Fohner János, Sopron, Rákóczi F. u. 37.
A zenekar menedzsere és titkára: Weinberger Károly, Sopron, Teleki P. u. 19.
Tagság feltétele:
Soraikba szívesen látnak hangszeres zenéhez már értõ és szabadidejébõl áldozni hajlandó embereket, akik jó közösségi életre vágynak. Tagjaiktól a próbák és szereplések 50%-os látogatottságát várják el. Próbáik heti két alkalommal vannak, a szereplések éves átlaga 60 fellépés.
Jelenlegi taglétszám: 52 fõ
További tervek:
Sopron és környéke fúvószenei igényének minél teljesebb kielégítése, a fúvószenei mûvészet hazai és külföldi terjesztése.
Segítséget várnak:
Hangszerek, kották vásárlása, javítása, a zenekar utazási költségei, vendégzenekarok ellátása jelentik kiadásaik zömét, melyhez várnak szponozorokat. Szívesen vesznek olyan szereplési felkéréseket, amelyek az alapítvány anyagi helyzetén is javítanának.

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek