Step együttes


Zenei stílusPop
Step együttes

A STEP együttest 1987 januárjában alakította Flipper Öcsi és Kisszabó Gábor, akik a 80-as évek két sztárcsapatának, a Dolly Rollnak, illetve az Első Emeletnek voltak a tagjai, Zsoldos Dedyvel, aki szintén a Dolly Rollból érkezett, Fehér Attilával a Varga Miklós Bandből és Popper Péterrel a győri Citrom együttesből. A menedzseri feladatokat Tereh István vállalta magára, aki ugyancsak az Első Emelet zenekart hagyta ott. Második lemezük idején már Fenyő Miklós volt a csapat menedzsere. 1989 januárjában tagcsere történt, Kisszabó Gábor helyére – aki visszament korábbi zenekarába, az Első Emeletbe – Mester Tamás érkezett a Charme együttesből. Közben a csapat megvált Fenyő Miklóstól is, és ezután jelent meg 3. lemezük. 1990 márciusában Flipper Öcsi bejelentette kiválását a zenekarból, ami a csapat feloszlásához vezetett.

A zenekar 2015 szeptemberében újraalakult. Az eredeti alapító tagok közül Popper Péter énekel és zongorázik, Fehér Attila gitározik és énekel, Zsoldos Dedy dobol. Hozzájuk csatlakozott Honyecz Ferenc basszusgitáros, aki már a nyolcvanas évek végén is játszott a Steppel, és Kató Zoltán szaxofonos aki már a Step Igen c. lemezén is szaxizott!

STEP Együttes: (2015.09.24-)

Popper Péter- ének, billentyűs hangszerek
Fehér Attila- gitár, ének
Zsoldos Dedy- dobok, vokál
Honyecz Ferenc- basszusgitár, vokál
Kató Zoltán- szaxofon, vokál


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/stepegyuttes/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Pat Metheny, Al Di Meola, Ravi Coltrane és rengeteg kiváló muzsikus – ötödik születésnapját ünnepli a JazzFest Budapest

Pat Metheny, Al Di Meola, Ravi Coltrane és rengeteg...

Az idei JazzFest Budapest június 27. és július 5. között, ötödik alkalommal tölti meg kiváló koncertekkel a fővárost. A fesztivál programjában...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Amikor egy popénekesnő Highway To Hellt énekel – Blues Archive feat. Nádas Barbi

Egy hosszú este, 35 dal és egy húsz éve létező zenekar, amelyről alig hallott valaki – ez volt a Blues Archive feat. Nádas Barbi koncertje az Open Road Bázisban.

Félúton egy titkos klubfellépés és egy személyes bemutatkozás között: OLI Budapesten

A Bridgerton rajongói Footman Johnként ismerik, a brit színházi világ viszont már jó ideje számon tartja: Oli Higginson színészből lett dalszerzőként érkezik Budapestre június 5-én. A Netflix-sorozat szereplője egy budapesti szórakozóhelyen ad exkluzív, mindössze negyvenfős koncertet, ahol saját dalai mellett új szerzeményeket is...
Új koncertek