Sugarloaf


Zenei stílusNem ismert
Sugarloaf

A Sugarloaf ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. Számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.

2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.

A 2006-os NEON hatalmas szakmai sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. Ezen az albumon már az első Megasztár-vetélkedő döntőjében szerepelt Dér Heni énekel.

2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.

2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők. A filmet a nagyközönségnek a 2011-es filmszemlén mutatják majd be.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek