Menopauza

Szabó Ádám


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Szabó Ádám

Élete és pályafutása:

Szabó Ádám 1992. Június 12-én látta meg a napvilágot Budapesten. Jelenleg egy zeneművészeti középiskola végzős hallgatója, eddig is több sikert ért el, napi 5-6 órát gyakorol a harmonikázással.

2005-ben az országos versenyen első helyezést kapott, valamint 2007-ben Dunaszerdahelyen, a nemzetközi versenyen is az első helyen végzett, és az ötödik helyen végzett a a világ legjobbjainak versenyén Németországban.

Amikor 5 éves volt akkor találta meg édesapja gyermekkori harmonikáját, és ez indította el Ádám pályafutását.

2011-ben a Csillag születik színpadán próbált szerencsét, ahol be is jutott a döntősök közé.

2013-ban Adam batorsagot gyujtott magaba es ugy gondolta hogy ujra megprobal egy tehetsegkutato szinpadjara allni,de ezentul nem a harmonikajaval hanem a hangjaval varazsolta el a nezoket,de a harmonikajat megis felvitte maga melle a szinpadra kabalakent es ugy latszik szerencset hozott neki hiszen sikerult bejutnia az elo adasokba is.Mentora az ujonnan erkezett Toth Gabi,akinek sikerult ot a legjobb 5-ig repiteni,Adam a parbajt,enekestarsaval Csordas Akossal vivta,aki az ezt koveto adasban esett ki.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/szaboadamcsillag
 
Képtár
  • Szabó Ádám kép 34205
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek