Szászcsávási zenekar

A Szászcsávási Zenekar magja a "Dumnezu" ragadványnevű Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás "Mutis" bőgős; és sógoruk, Mezei Ferenc "Csángáló", a kontrás által alkotott együttes. 1967 óta játszanak együtt. Mindhárman Csángáló nagyapjától, a halála után harminc évvel is emlegetett híres prímás Horvát Mezei Ferenc-től, a "Vén Kránci"-tól tanultak muzsikálni. Őket egészítik ki a fiatalabbak: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente "Leves" prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor "Cilika" prímás; és Csángáló fia, a Zenekar koncertjein és CD-in kontrán hallható Jámbor Ferenc "Tocsila" prímás. Fő hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. Alapvetően a zenélésből élnek. A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles. Ennek egyik oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak; Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélyből javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Közvetlen vidékükön, a Kis-Küküllő Dicsőszentmárton (Tîrnveni) és Balavásár (Balauseri) közötti részén kívül más, távolabbi területekre is megfogadják őket: a magyarok Magyarózd (Ozd), Magyarszentbenedek (Sinbenedic), a Nyárádmente (Niraj), a Székelyföld és Balázsfalva (Blaj) vidékéről; a cigányok és románok az említetteken kívül Marosludas (Ludus), Marosújvár (Ocna Mures) környékéről és a Nagy-Küküllő (Tîrnava Mare) mentéről is. A repertoár vidékenként és nemzetiségenként eltér. Hagyomány Erdélyben, hogy ha a menyasszony és vőlegény egymástól távol eső faluból származik, akkor a kétféle vidékről való rokonság számára a lakodalomba két zenekart fogadnak meg. így a szászcsávási zenészek gyakran eljutnak a Belső-Mezőség, Kelet-Mezőség távoli falvaiba is, bár ilyenkor néhány helyhez kötődő speciális dallamon (pl. menyasszonykísérőn) kívül csak saját vidékük táncait kell muzsikálniuk. A Szászcsávás környéki hagyományos magyar táncrend "sűrű verbunk"-ból, csárdásból, székely verbunkból, féloláhosból és szökőből áll. A "sűrű verbunk" a Kis-Küküllő vidékén általános gyors tempójú férfitánc, a pontozó helyi neve. Ma már csak kevesen táncolják. A csárdás széles tempóhatárok között előforduló fenthangsúlyos páros tánc; a szökő ennek gyors tempójú változata, amiben újabban a páros forgás mellett, talán éppen a cigány táncok hatására a párelengedő figurázás is előfordul. A féloláhos a lenthangsúlyos székelyföldi forgatós egyszerűbb helyi változata. A székely verbunk szintén a Székelyföld felől terjedt el. Régebben a férfiak szólóban, esetleg párjukkal szemben figurázva járták; ma általában páros csárdást táncolnak rá. A közeli Magyarózd környéki magyarok szóló férfitánca a lassú pontozó. Ennek lassú formája a szegényes; kevesek által ismert gyorsabb, speciális változata az "öreges pontozó". A Szászcsávás környéki cigányság táncai a még ma is általánosan ismert "sűrű verbunk", csárdás és szökő. A csárdás idősebbeknek, házasoknak játszott változata a lassú csárdás. A "cigány székelyverbunk" egy székely verbunk dallamra táncolt szóló cigány férfitánc.
Az erdélyi magyar néphagyományban a nemzedékek váltásával a tánchagyományok egyszerűsödése és a zenei ízlés változása figyelhető meg. Magyarok esetében a rádióból hallott népies műdalok, "magyar nóták" szorítják ki a hagyományos dallamkincset, miközben a divatból kiszoruló dallamokat átveszi, illetve megőrzi a cigányság. Sok olyan dallamot, amelyet a zenészek fiatalabb korukban az idősebb magyaroknak muzsikáltak, a maiak már "cigány"-nak tartanak. Más dallamok, pl. a sűrű verbunk, egyes csárdások magyaroknak, cigányoknak, románoknak egyaránt játszhatóak. Eltérések vannak ugyanakkor az előadásmódban: cigányoknak játszva a csárdás gyorsabb és gazdagabban díszített; a hallgatók és asztali nóták esetében régiesebb, magyaroknak ma már nem játszott díszítésmódot alkalmaznak.