SZEEG Quartet


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
SZEEG Quartet
Közreműködik:
  • Szapudi István - elektromos és akusztikus gitár
  • Eichinger Tibor - elektromos gitár
  • Eged Márton - basszusgitár
  • Gavallér Csaba - dobok

Eichinger Tibor és Gavallér Csaba a 90-es évek óta zenél együtt különböző formációkban, 2016-ban pedig Eged Mártonnal kiegészülve megalapították az EEG triót. A csapat időnként egy-egy szólistával kiegészülve is koncertezik, ilyenkor a tagok neveinek kezdőbetűiből alkotott eredeti zenekarnév is kiegészül.

Jelen esetben a vendégszólista a 25 éve az Egyesült Államokban élő gitáros, Szapudi István, aki egészen fiatalon, még 1989-ben, első helyezést ért el a Magyar Rádió jazz-szólista versenyén. István a kilencvenes években költözött az Államokba, ahol folyamatosan képezte magát tovább, chicagói tartózkodása idején még az Art Ensemble of Chicago tagjaival is lehetősége nyílt együtt játszani. Tavaly nyáron volt első ízben az EEG trió vendége néhány koncert erejéig, majd az így immár SzEEG Quartet névre hallgató formáció stúdióban is rögzített jó pár számot – köztük az egyes tagok által komponált szerzeményekkel, illetve közös szabad improvizációkkal. Ebből az anyagból állították össze idén a most megjelenő Screams and Dreams című albumukat. 

Szapudi István és Eichinger Tibor a Föld két átellenes pontján élnek – egyikük Hawaii-n, másikuk Budapesten – s zenei felfogásuk is máshol gyökerezik, ebben a produkcióban mégis harmonikus zenei egységet alkot István szenzitív, visszafogottabb játéka és Tibor eklektikus, intenzív megközelítése. A lemez címe utal a létrejött zenei anyag organikus kettősségére, melyben a hagyományos formájú, kötött tempójú számok mellett a tagok szívesen kísérleteznek az interaktív szabad zenélés lehetőségeivel is, melyhez az Eged Márton és Gavallér Csaba alkotta összeszokott ritmusszekció adja az inspiráló alapokat.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek