Szilárd


Zenei stílusPop/Rock
Szilárd
Balanyi Szilárd 1991-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a zongorával: Balatonfüreden, majd később Veszprémben vett Kovács Attilától zongoraórákat. 1992-ben alakult meg iskolatársakból a The Ears nevű zenekar, amiben ő zongorázott, illetve egy kölcsönkért szintetizátorból csalt ki furábbnál furább hangokat. Miután elvégezte a gimnáziumot, 1993-ban Budapestre költözött, ahol ifj. Rátonyi Róbert tanítványa lett. A zeneművészeti főiskolára háromszori próbálkozás után sem vették fel, így feladta ez irányú terveit. 1994 tavaszán azonban éppen zongoraórája volt, amikor Molnár Tamás - az akkor még alig ismert, és undergroundnak számító Quimby zenekar volt szaxofonosa - azzal a szándékkal nyitott be az ajtón, hogy zongoristát találjon az együttesbe. Ez sikerült is. Szilárdot találták a legképlékenyebbnek és ezáltal a legmegfelelőbb embernek a jelentkezők közül. Teltek-múltak a Quimby-évek, Szilárd pedig eközben biztos, ami biztos, 2001-ben bölcsész diplomát szerzett a Szegedi Tudomány Egyetem kommunikáció szakán. Végül 2000-ben határozta el, hogy elkészíti a fejében régóta motoszkáló zenei ötletek gyűjteményét, s 2002-re elkészült a Szilárd-Halmazállapot zenei anyaga. A 2008-as év elejétől Szilárd immáron a Ludditák sorait is erősíti. Az új, Sorminta névre keresztelt önálló sorlemez pedig 2009 óta már a boltok polcain...
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek