Szűcs Gabi


Zenei stílusJazz/Blues
Szűcs Gabi

Szűcs Gabit az igényes zenét szeretők, hallgatók valószínűleg már jól ismerik. A Cotton Club Singers együttes alapító tagjaként 14 évig a zenekar tagja volt. 2007-ben kivált az énekegyüttesből. A váltás egy új zenei világ felfedezését, és művészi személyiségének kibontakoztatását jelenti, nem elfordulva azonban a jazz, a legnemesebb értelemben vett szórakoztató műfajtól.

Szűcs Gabi Budapesten született, zenei előtanulmányait fúvós hangszereken kezdte, fuvolán, illetve oboán. Ám a Könyves Kálmán Gimnázium Irodalmi Színpada elcsábította a színház felé. A színjátszás iránti szerelme sodorta a Gór Nagy Mária színitanodába, ahol olyan mesterei voltak, mint Benedek Miklós. Az ott eltöltött évek megtanították a színpad iránti alázatra, és a művészetek sokszínűségére.

Mindeközben azonban megismerkedett a legendás Sík Olga énektanárnővel, aki az énekesei pálya felé terelte. A nála eltöltött évek meghatározóak voltak művészi felfogásában, zenei ízlésében. Elvégezte az OSZK előadóművészi kurzusát, ének-előadóművész szakon. Itt alapozta meg zenei ízlését, és ezek az évek adták az alapot és az alkalmat, hogy társaival megalapítsa a ma már egyedülálló Cotton Club Singers Énekegyüttest.

A zenekar fennállásának 14 éve alatt számos díjat nyertek, Az együttes tagjaként Szűcs Gabi is az év jazz zenekara kategóriában Emerton-díjas énekes lett, illetve számos nemzetközi fesztiválon méretődtek meg, Németországban, Angliában.

Zenei ízlése nagyon sokszínű. A műfaj legnagyobb előadói, mint Ella Fitzgerald, Carmen McRae, Dinah Washington éppúgy közel állnak szívéhez, mint a mai jelentős előadók közül sokan: Diana Krall, vagy éppen Norah Jones, Stevie Wonder, és Sting. Nem idegen tőle a nagy színpadi, zenés-táncos show-k világa sem, mint amilyeneket Liza Minelli, vagy Barbra Straisand előadásaira jellemző. Éppen ezért műsora is nagyon színes, korszakokat átfogó repertoárból áll, célja, a különböző zenei korszakok legnagyobb slágereit egy mai hangzással, újszerű megközelítésben interpretálni.

Koncertjein, fellépésein több műfajban is megmutatja sajátos, egyedi ízlésvilágát, különleges, össze nem téveszthető hangját. Ebben saját zenekara nagyszerű partner, hiszen fiatal, kiváló jazz-muzsikusok, akik kíséretében olyan világslágereket énekel, amely minden korosztály számára ismerős, de egyedi, modern felfogása új ízt kölcsönöz nekik.

Szűcs Gabi önálló műsorának repertoárján szerepelnek a klasszikus jazz-standardektől a blues-on, keresztül a legismertebb örökzöldekig azok a dalok, amik ezeknek a műfajoknak a legjelentősebb dalai. Mindezt azonban egy egységes, jellegzetes hangszerelés fogja át, egy dinamikus, erőteljes felfogásban.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek