Takáts Márton „Sapi”


Zenei stílusPop/Rock
Takáts Márton „Sapi”

Kezdetek:

2003 - Egy Paul McCartney koncerten úgy döntöttem, basszusgitáros  leszek.

Ekkor kezdte meg öt éves cselló tanulmány a négy-húros bődületet. Komolyzenei pályafutásom félbeszakadt, mikor megkaptam első basszusgitárom, melyen autodidakta módon kezdtem tanulni.

2009-2011 – A TransMittes basszusgiátrosaként kezdtem meg színpadi működésemet, bátyámmal, Takáts Mátéval (ének). Ez a formáció sok átalakulás, néhány saját szám és koncert után végleg föloszlott.

2011-2013 – Gimnáziumi tanulmányaim kezdetekor alapítottam egyik gitáros barátommal az MS Band nevű zenekart, melyben énekese, szájharmonikása és dalszerzője voltam. Az együttes 2012-ben 9. helyen végzett az Emergenza zenei tehetségkutató országos döntőjében. Kéttucat saját szám és rengeteg koncert után a zenekar akkori formációja föloszlott.

 

2013 – Az MS Bandből tagcserék után megalakult a Missing Strangers, mely egy rövidebb életű formáció volt, az akkori dobos és gitáros saját projektbe kezdett, így én megalapítottam a Görbe Bögre Zenekart, mely egy saját dalokat játszó alternatív rock együttes. A Görbe Bögre Zenekar énekes-, basszusgitáros-, dalszerzőjeként mai napig is rengeteget dolgozom zenésztársaimmal a zenekar működésén.

2013-2015 – A Görbe Bögre zenekari működésem alatt rengeteg zenekarral léptem föl vendég- és kisegítő zenészként, például 2014-ben a „Whole Lotta Day – Jimmy Page szülinapi koncert”-en énekes-basszusgitárosként, és a Bencsik-Cserháti-Tunyogi emlékesten énekesként.

2016 – Január elején keresett meg a Hungarian Pink Floyd Show (Takáts Máté képviseletében), hogy énekes-basszusgitáros szerepre keresnek embert. Boldogan vállaltam a feladatot, hisz a Pink Floyd mindig közel állt a szívemhez, játszani pedig külön megtiszteltetés.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek