Menopauza

Tatabányai Black Diamond Big Band


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Tatabányai Black Diamond Big Band

A Black Diamond Big Band a megyeszékhely egyetlen legnépszerűbb Big-Bandje. Évek óta színvonalasan mutatja be a korabeli szvingzenét, illetve a dzsessz szinte minden válfaját. A zenekar tagjai többségben végzett klasszikus és jazz-zenész, ami lehetővé teszi, hogy többféle stílusban képesek legyenek zenélni.

Az 1998-ban megalakult Black Diamond Big-Band újdonságot jelentett Tatabánya jazz zenei életben, hiszen létrejött egy Big-Band, mely hangzása az 1920-as éveket idézte. A zenekar dinamikus fejlődése ma is töretlen. Ezt a töretlen fejlődést az együttes alapítója és vezetője Ludányi Tamás és művészeti vezetője Elek István szaxofon művész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon tanára biztosítja.

Az együttes elmúlt 20 éve alatt számos koncerttel színesítette Tatabánya zenei palettáját.

A Black Diamond Big-Band ars poeticája: a kortárs jazz, Big-Band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig továbbadni a fiatal muzsikus generációnak. Az együttes céljának, feladatának tartja az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra hazai interpretálását. Az idei Agora Zenei Esték programsorozatában   a Black-Diamond Big-Band vendégművésze: Malek Andrea ének előadóművész.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/tatabanyabigband/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek