The Accoustic Loops


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
The Accoustic Loops

Zenekarunk, a The Acoustic Loops 2011 novemberében alakult. Együttműködésünket a Kőbányai Zenei Stúdióban kezdtük, ahol diákokként ismertük meg egymást. A zenekar tagjai: Koszi Janka – ének, Kovács Viola – billentyűs hangszerek és Fekete János Jammal - beatbox.
Janka a nagyközönség számára főként a 2012-es Voice című tehetségkutató műsor egyik énektanáraként lehet ismerős, de számos hazai előadóművész mögött szerepelt már, mint vokalista. A teljesség igénye nélkül olyan produkciókban láthatta már a nagyérdemű, mint a Punanny Massif, Keresztes Ildikó, Janicsák Veca, Copy Con, a Pannonia Allstars Ska Orchesta, vagy SP. A banda másik hölgytagja, Viola a The Acoustic Loops előtt a Sunbabiez zenekar sorait erősítette. Végül, de nem utolsósorban Jammal, aki - a mai könnyűzenei élet egyik legaktívabb tagjaként - közreműködött már megannyi neves produkcióban, mint pl. a Belmondo, a Gold Life Music és a Glamorous Company zenekarok, illetve olyan énekesek mellett is feltűnt, mint Hien, Tolvai Renáta, Király Linda, vagy Király Viktor. 2009-ben a Csillag születik című televíziós műsor színpadán láthatta a közönség, ezen kívül pedig több lemezszereplés, valamint hazai és külföldi fellépés van a háta mögött. Amikor megalapítottuk ezt a formációt, az volt a célunk, hogy igényes pop zenét hozzunk létre, r’n’b és soul stíluselemekkel, érdekes, nem mindennapi felállásban. Kezdetben leginkább feldolgozások alkották a repertoárunkat, amit később saját számokkal bővítettünk ki, mára pedig főként ezek vették át a főszerepet műsorunkban. A zenekar nevéből adódóan a loop pedál nagy szerepet kap a dalokon belül, aminek érdekessége, hogy ezáltal élőben is több szólamban szólalhat meg az ének, vagy a beatbox, ezzel is teltebb hangzást kölcsönözve a daloknak. Zenénk lendületes, fiatalos és modern, mégis dallamos, és emészthető minden fül számára, újszerű hangzással és tartalmas mondanivalóval kiegészülve.
Az eddigi pályafutásunk során Budapest különböző klubjaiban, valamint vidéken léptünk fel, és egyre növekvő rajongótáborral büszkélkedhetünk. 2013 novemberében jelent meg első saját videóklipünk, amit a ”Lost In The Dark” című szerzeményünkre forgattunk.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/TheAcousticLoops
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek