The (Hated) Tomorrow


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
The (Hated) Tomorrow

A The [hated] Tomorrow zenekart 2005 augusztusában alapította 4 barát: Horváth Balázs és testvére, az akkor 12 éves Barnabás, Hetesi Renátó valamint Fánczi Gábor. Az első két év az útkeresésről és káoszról szólt a zenekar életében, ami alatt megfordultak számos kisebb-nagyobb helyen, Budapesten és vidéken is egyaránt. Két EP-t készítettek, az elsőt 'Morse Poetry' címmel, Szekeres Andrással és Birkás Gerivel a Phantom Studioban.

Számaik angol nyelven íródtak. Fánczi Gábor ezek után távozott a zenekarból, és helyette egy újonnani ismerős, Czoller Bence csatlakozott. Ezzel a zenekar egy újjá alakulást élt meg, az új tag hatására, mivel egy sokkal inkább összeforrottabb csapat lettek. 'Peter Masfeld' c. számukat választották a magyar 'Mansfeld' mozifilm betétdalává.

2007-ben, majd studioba vonultak és elkészítették második EP-jüket 'Morse Poetry II.' címmel, az Akuszter studioban, Válik Lászlóval, melyen megjelent az első magyar nyelvű dal is. Zenéjükben az életszeretetet, a természetességet és a 'je'-t igyekeznek kifejezni a legőszintébb módon.

2008-ban a rendszeresebbé váló komoly koncertekek után, egy komoly támogatással vették fel debütáló lemezüket Moldvai Márk kezei alatt, akivel jó barátságot is kötöttek egyben. 'Klausztrofóbia' címmel jelent meg szezői kiadásban a féléves felvételt követően. A felvétel során rengeteg új tapasztalatra tettek szert mind studió munka, mind zenei struktúra terén. A dalszövegek egy dal kivételével magyar nyelven íródtak. Az albumcímadó számhoz klipet is készítettek, melyet a Szimpla Kertben forgattak.

Az ekkor megjelenő kapcsos zárójelek a 'hated' szó körül a cinikus zenekarnév félreértéseiből születettek. Még ebben az évben a neves Status Quo zenekar választása esett rájuk és játszhattak velük a Petőfi Csarnokban és a dereceni Főnix Csarnokban egyaránt.

Előzenekara több alkalommal a Supernem, Heaven Street Seven és egyéb előadóknak. 2009-ben a quart.hu zenei portál '2009 esélyes befutóik' között írt róluk. Májusban megnyerték a RED BULL - MADE IN GARAGE tehetségkutatót és leforgathatták második klipjüket az albumhoz 'Discotech' címmel, melynek a premiere Június 1-én 07:53-kor volt az MTV Hungary-n. Továbbá szerződést kötnek az MTV-vel az MTV Brand: New program kapcsán.

2010 augusztusában megjelenik a 'KOLOR' albumuk, amely egyik érdekessége, hogy ingyenesen letölthető, valamint 5 dal szerepel rajta, melyeket színek után kereszteltek el. A 'Zöld' c. dalukhoz videoklip is készült Lengyel Andor rendezésével. Az albumot nagy érdeklődés fogadta és a sok letöltés mellett érzékelhető népszerűségnek is örvendhet a The [hated] Tomorrow.

Terv szerint 2011 elején többek közt Ausztriában és Franciaországban is fellépnek és egy vadonatúj dalhoz az Alpokban forgatják a következő videoklipjüket.

Tagok:
Horváth Balázs - ének, gitár
Horváth Barnabás Botond - dob
Hetesi Renátó - gitár
Czoller Bence - basszus

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek