The Rasmus


Zenei stílusPop/Rock
The Rasmus

A The Rasmus egy 1994-ben alakult négytagú finn rockzenekar. Világszerte több mint 4 000 000 lemezt adtak el, ebből 400 000-et Finnországban. Számos hazai és nemzetközi díjat nyertek el.

A Rasmus tagjai 1994-ben adták első koncertjüket egy helsinki gimnáziumban. Azzal kezdtek el 16 évesen zenélni, hogy friss vért vigyenek a skandináv zenei életbe. 1996-ban Peep címmel megjelent első lemezük viszonylag rövid időn belül aranylemez lett Finnországban.

A csapat folyamatosan turnézott, évente több mint 100 koncertet adtak, majd újra stúdióba vonultak, hogy felvegyék második, Playboys című lemezüket. Az újabb aranylemez után igazi siker következett: 1997-ben átvehették a „finn Grammy”-ként emlegetett Emma-díjat, a legjobb új zenekar kategóriájában.

A szakmai elismerésnek köszönhetően a The Rasmus olyan együttesek előzenekaraként léphetett fel hazai pályán, mint a Rancid, a Red Hot Chili Peppers vagy a Garbage.

1999-ben Janne helyére Aki érkezett. Megjelentették a harmadik nagylemezüket Hellofatester címmel, melyről a Liquid című dal mind a rajongók, mind a kritikusok szerint az év dala lett.

Az igazi áttörést a 2001-es év hozta meg számukra: ekkor szerződtek le a svéd Playground Music Scandinavia kiadóval, s a F-F-F-Falling című daluk Svédországban is sláger lett.

Pár hónappal később elkészítették az Into című negyedik korongjukat, ami eladási adatai alapján a dupla platina elismerésig jutott. E sikernek köszönhetően a Rasmus készen állt a nemzetközi karrierre; a HIM, valamint a Roxette kísérőiként több európai országba is eljutottak.

A spanyol Dover rockzenekarral Olaszországban tartottak koncertkörutat, miközben Európa-szerte kapták a felkéréseket.

A 2001-es év Emma-díjátadójáról 4 elismeréssel térhettek haza.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/therasmusofficial/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek