The Trousers


Zenei stílusPop/Rock
The Trousers
A budapesti The Trousers zenekart 2003 decemberében alapította az egykori Rag Doll két tagja, Kőváry Zoltán (ének, gitár) és Simon Tibor (dob). 2004 során a banda Vekerdi Zoltán (basszus), Elekes Roland (gitár) és Ábrahám Ambrus (percussion, vokál)csatlakozásával öt fősre gyarapodott, 2005 tavaszán a dobok mögé Kovács Csaba került. Az együttes az angolszász gitár-rock hagyományait követi, igyekszik egybe gyúrni a hatvanas-hetvenes évek örökségét a modern törekvésekkel.
A Trousers debütáló fellépése 2004 decemberében volt a budapesti Trafó Bár Tangóban, amit további koncertek követtek a fővárosban hasonló felfogású bandákkal. Bemutatkozó, 3 számos demójukat 2005 márciusában készítették el, melynek dalai innen letölthetők. A zenekar részt vett a Radio Café 2005-ös tehetségkutatóján, a legjobb 16 együttes közé jutva lehetőséget kapott egy Zöld Pardonos koncertre. Az 2005-ös Szigeten a Trousers a Talentum színpad fellépője volt. Az őszi budapesti koncertdömping után a gitáros és a dobos poszton újabb tagcsere következett be,
időközben pedig befejeződtek az In another time című dal videoklipjének munkálatai is - korábbi dobos, Simon Tibi rendezésében. A zenekar 2 számmal szerepel az idén elkészült Danube Disco című promo cd-n, olyan bandákkal együtt, mint a NEO, az Amber Smith vagy az EZ Basic A tavasz folyamán újabb fővárosi és vidéki koncertek következnek, az új felállás megszilárdulása után pedig elkezdődhetnek az első lemez felvételeinek munkálatai is.

A zenekar jelenlegi felállása:
Kőváry Zoltán - ének, gitár
Vekerdi Zoltán - Basszus
Ábrahám Ambrus - ütősök, vokál
Cs. Szabó Zoltán - Dobok
Szabó Miklós - gitár

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Hova utazott Szűcs Krisztián?

Hova utazott Szűcs Krisztián?

A Heaven Street Seven augusztus 8-án a Budapest Park színpadán idézi meg újra azt a korszakot, amelynek dalain az elmúlt közel három évtizedben...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Filléres emlékeim - Bródy 80 pop-up kiállítás a Magyar Zene Házában

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából – isten éltesse! – pop-up kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában Bródy János tiszteletére. Az Illés és Fonográf zenekarok legendás szövegírója is jelen volt a megnyitón, ahol személyes és zenekari relikviákat is megtekinthettek az érdeklődők.

Az űrben is szól a Pink Pony Club: az ARTEMIS II lejátszási listája

Míg mi a reggeli kávénkat szürcsöljük – igaz, a másodikat –, négyszázezer kilométerrel a fejünk felett egy négytagú legénység éppen indie-popra és klasszikus soulra ébred.
Új koncertek