Tigrics

De ki is az a Tigrics, azon kívül, hogy egy Budapesten élő, 1975-ös születésű tatai srác, Bereznyei Róbert? A magyar Aphex Twin - válaszolna kapásból e sorok írója az általa (is) a köztudatba dobott jelzővel, ha nem olvasta volna a fiatal zenész honlapján, hogy ezt mondani róla „ritka-ritka-ritka nagy kreténség". Bocs. Szóval, egy közel tíz éve zenét készítő fiatalemberről van szó, aki először tagja volt a Rianás nevű formációnak, aztán amikor az felbomlott, ő is, mint mindenki más, aki hazánkban szeretne érvényesülni az elektronikus zene világában, az UCMG magyar UGAR-án találta magát, ahol sajnálatos módon nem tudott megélni első lemezanyaga, a másolt CD-n, több változatban, máig közkézen forgó Compact Disco (amely kvázi-legendás hírét Tigrics azóta „védjegyes" húzásának, a compact disc név és logó kiferdítésének köszönheti). A kallódó évek után 2002-ben beindultak a dolgok körülötte: a kísérleti elektronikára amúgy is nyitott fülű osztrákoknál jött ki egy CD, Magyarországon pedig két erősen limitált példányszámú CD-R. Tigrics ekkor már egyre többet játszott külföldön (elsősorban német nyelvterületen, illetve a volt keleti blokk országaiban), így nagy hiba lett volna továbbra is elhallgatni itthon az ifjú tehetséget. Szerencsére időközben megkezdte működését az interneten fogható Pararádióból kinőve a Neon Music kiadó, amely mostanra az experimentális zenék első számú hazai szállítójává vált, és amely első saját művészének választotta Tigricset. Nem véletlenül, mivel a kiadó embereit a rádió révén barátság és munkakapcsolat fűzte Tigricshez, aki ráadásul az (ugyancsak „Para-biznisz") X-Peripheria fesztiválon is fellépett, még 2001-ben. Lelkes és elhivatott emberekről van szó, ezért legyen megbocsátható ennyi belterj. És persze nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre saját hazájában is megismerkedhet Tigrics zenéjével bárki, aki az elektronikus zenét nem feltétlenül a partyk kellékeként azonosítja, hanem esetünkben elmélyült odafigyelést igénylő hallgatmányként. A komoly jelző azért nem teljesen illik ide, mert Tigrics 2001 nyara és 2003 tavasza között született kilenc kompozícióját tartalmazó, háromnegyedórás albumán végig ott bujkál az alkotójára jellemző - finom - játékosság és humor, és ugyan a tőle eddig megszokott szóviccek elmaradnak, van helyettük szarkazmus (Why release records?) és gúny (Sound designers portfolio). Tigrics zenéje (amelynek mikroszkopikus részletességű „felbontása" - újfent megkockáztatva az alkotó haragját - ebben a formájában a Mille Plateaux kiadó által forszírozott click'n'cuts vagy microhouse irányzattal mutat rokonságot), azért még így sem felületes befogadásra való. A minimalista motívumok repetitív körforgását meg-megtörő/zavaró hangok cikázása, motoszkálása, kattogása, a „felszedett" zajok sercegése-percegése és a rárakódó dallamfoszlányok fokozatosan fordítják magába a hallgatót, akit a szórványosan felbukkanó - technós, drum'n'basses, hiphopos - ritmusszerűségek illetve a helyenkénti „dallamorfok" sem tudnak kizökkenteni belső világutazásában - önvizsgálathoz vagy szakítás utáni tipródáshoz ideális.