Tilinger Attila


Zenei stílusEgyéb zene
Tilinger Attila

HÁZIBULI ATTILÁVAL

A műsor alapötlete 2002 novemberében fogalmazódott meg. Tilinger Attila a Budapest Televízió által rendezett táncdalfesztivál első helyezettjeként, lehetőséget kapott a televízió vezetőségétől egy két órás show műsor elkészítésére.
A produkció figyelemre méltó sikert aratott a nézők és a résztvevők körében egyaránt. A kedvező fogadtatás és a nagy siker arra sarkallta a televízió vezetőségét, hogy érdemes lenne kéthetente egy állandó műsorral jelentkezni, mely tartalmilag azokat a művészeket, vonultatja fel, akiket vagy elfelejtett a média, vagy még fel sem fedezett, hiszen a műsor nagy hangsúlyt fektet a tehetségkutatásra. 2003 januárjától kétheti rendszerességgel köszöntötte a nézőket Attila a képernyő másik oldaláról. Időközben folyamatosan, s egyre több nézői levél érkezett a műsor szerkesztőségébe, itthonról és külföldről egyaránt, amely nap mint nap bizonyította, hogy szükség van egy nézőbarát könnyűzenei show műsorra, amelyben a képernyő előtt ülve a néző nem csupán egy zenés televízió műsort lát, hanem maga is részesének érzi magát a Házibulinak.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek