TM Juke + Alice Russell


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
TM Juke + Alice Russell
Alice Russell hátborzongatóan kifejező hangját hallva az ember azt gondolná, Detroit utcáin, a legendás Motown kiadótól pár utcányira nőtt fel, de a szőke hajú kékszemű brightoni énekesnő ezt mindössze széles vigyorral tagadja. Fekete soul divákhoz hasonlóan kiskorában ő is énekelt templomi kórusban, édesapja klasszikus zenetanár, lánytestvéreivel komolyzenei képzésben részesült, és 9 éves korától pár évig csellózott. Énekelni viszont kizárólag hallás után tanult. Gyermekkorában Stevie Wondert és Aretha Franklint vett fel a rádióból.

A környéken nevelkedett Alex Cowannel fiatalkorában bulikon találkozott, majd 2003 táján a brightoni Tru-thoughts kiadónál kezdtek együtt dolgozni, az akkor már TM Juke néven szereplő gitáros-jazzy hip hop producer első lemezén. Azóta Alice studio-albumainak társszerzője és producere, együtt járják a világot, hol 10-fős nagyzenekarral, hol duó-fellépésben, ahogy november 12-én a Szikrában is belekóstohattok.

Alice mára a brit soul énekesnők egyik legnagyobb klasszisa, a szigetország féltve őrzött kincse a hazai deszkákon Roy Ayers, The Roots, Lonnie Liston Smith, De La Soul, Quantic, és a The Quantic Soul Orchestra oldalán látható-hallható.
Under the Munka Moon I és II címen megjelent albumai DJ-kkel, zenekarokkal közös produkcióit gyűjtik, míg a My Favourite Letters és a Pot of Gold stúdióalbumok, TM Juke kezei között, zenekarral készültek, közös alkotómunkájuk eredményei.

A Pot of Gold remix verziója is megjelent, Mr Scruff, DJ Vadim, Shawn Lee and The Heavy újraértelmezéseivel.

"A zene kommunikáció."- mondja Alice - "Még ha Angliában, vidéken is nőttem fel, a zene segít megérteni azokat a kérdéseket, amelyeket egy dal kifejez - legyen az szerelem, balítélet, hogy képtelen vagy kifizetni a számláid, boldogság, szomorúság, faji megkülönböztetés, a vágyaid, tánc, gyász... maga az élet. A zene az emberi élet kifejezése, és mindannyiunkat másféle típusok vonzanak. A világ mindenféle zenéje megérint. De a szívemben a soul zene pendíti meg legerősebben a húrt."
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek