Tolvai Renáta


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Tolvai Renáta

Tolvai Renáta Tímea, mûvésznevén Tolvai Reni, 1991. március 24-én született Nagyváradon, a Románia nyugati részén elhelyezkedõ Bihar megye Partium régiójának társadalmi, kulturális és gazdasági központjában.
Középiskolai tanulmányait az Emanuil Gojdu Főgimnáziumban végezte,idegen nyelvi tagozatos osztályban, ahol 2010-ben sikeres érettségi vizsgát tett.
Egykori osztályfőnöke így jellemezte őt: “ Reni mindig jó példa volt társai előtt, mind az erkölcs, mind a tisztelet terén, melyenek alapjait már az otthoni, családi neveltetéséből hozta magával. Kitartása, maximalizmusa nagyban segítette őt a kimagasló eredmények elérésében az élet minden területén. Erős személyisége, temperamentuma kiemeli őt bármely közösségből, emellett nagyon jól dolgozik csapatban, törekszik mindig a tőle telhető legjobbat nyújtani, különösen a művészetek területén. Számára az abszolút teljességet a zene, az éneklés jelenti. Ő a legtehetségesebb ember, akit valaha is volt szerencsém ismerni.” Moldovan Nicolae
Renáta már kisgyermek korától énekelt. 14 éves volt, mikor felvételt nyert a Francisc Hubic Művészeti Iskola könnyűzenei szakára, Molnár Mónika tanárnő osztályába.
2005 és 2009 között több, mint 30 énekversenyen és fesztiválon vett részt Romániában és a szomszédos országokban. A Megasztár előtti egyik legnagyobb sikerét 18 évesen, 2009-ben érte el, ekkor második helyezett lett a romániai Mamaia Fesztiválon.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/tolvaireniofficial
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek