Tommy Vig


Zenei stílusJazz/Blues
Tommy Vig

Tommy Vig a Szépművészeti Múzeumban szerepelt a Budapest Jazz Orchestra-val, ahol a "Budapest 1956" c. szerzeményének ősbemutatójára került sor. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete személyesen jött el az előadást meghallgatni. Néhány nappal később, Tommy megnyerte ezzel a művével a Magyar Jazz Szövetség pályázatának első díját, a "nagyzenekari hangszerelés” kategóriában.

Tommy, a dobos "csodagyerek” 1946-ban nyerte meg a Metro-Goldwyn-Mayer tehetségkutató versenyét Budapesten, mindössze hét (7) évesen. 1956. November 18-án menekült el a kommunizmus elől az Amerikai Egyesült Államokba, ahol sikeres pályát futott be. Erről részletesen olvashatunk Ézsiás Erzsébet 1994-ben megjelent "a Teleki tértől Hollywoodig” című könyvében. Az idő közben többszörös közngönség- és kritikusi-díj nyertes, jazz vibrafonos/dobos, zeneszerző, hangszerelő, zenekarvezető 2006-ban visszatelepült Magyarországra.

Tíz évig volt az Amerikai Zeneszerzők és Hangszerelők Szövetségének alelnöke. Rendszeresen dolgozott Los Angeles legkiválóbb hang- és film-stúdióiban, beleértve a Warner Brothers, Fox, Universal, CBS, Columbia, ABC, Disney, Goldwyn, MGM, Paramount stúdiókat, ahol mintegy 1400 felvételen működött közre. 2001. Április 7-én a Los Angeles Jazz Society neki itélte a vibrafonosok Oscar-díjának megfelelő "Vibraharpists’ Academy Award” díjat, a bizottságban olyan hírességek ültek, mint Terry Gibbs, Emil Richards, Larry Bunker.

Nemrég a Los Angeles-i "Neophonic” zenekart vezényelte nagy sikerrel egy Stan Kenton emlékműsorban, ahol Bud Shank, Bill Holman, Gerald Wilson, Lennie Niehous voltak a partnerei. Legújabb "Now and Then” (Most és akkor) c. lemeze kiváló kritikát kapott itthon és a tengeren túl egyaránt, hallhatjuk rajta Pege Aladárt, Szakcsi Lakatos Bélát és Kőszegi Imrét is. Legújabb könyve "How To Tell What Things Are Really Worth" [1].

Néhány név azok közül, akikkel együtt koncertezett vagy készített felvételt Cat Anderson, Natalie Cole, John Collins, Don Ellis, Terry Gibbs, Benny Golson, Freddy Hubbard, Dr. John, Joe Pass, Art Pepper, Red Rodney, Shorty Rogers, George Shearing, Al Viola, Woody Allen, Ray Anthony, Tony Bennett, Tony Curtis, Sammy Davis Jr., Judy Garland, Dean Martin, Mickey Rooney, Marlena Shaw, Liberace, Frank Sinatra, Burt Bacharach, Charles Fox, Jerry Goldsmith, Quincy Jones, Stan Kenton, Michel Legrand, Henry Mancini, Billy May, Nelson Riddle, Pete Rugolo, Lalo Schifrin, John Williams, Artie Garfunkel, Dianna Ross, Dusty Springfield, Rod Stewart, Deniece Williams, The Beach Boys, The Carpenters, The Four Tops, The Jefferson Airplane, The Kim Sisters, Gil Evans/Miles Davis Big Band, Manhattan Transfer.

1984-ben Tommy-t bízták meg a Los Angeles-i olimpiai játékok alkalmából megrendezett hivatalos "Olympic Jazz Festival” szervezésével, a fesztivál Allstars Bigbandjét is ő vezényelte. Tommy Vig jelenleg is aktív muzsikus, komponista, hangszerelő. Különböző zenekarok szólistájaként gyakran lép fel Európában és Amerikában is.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek