Tortuga


Zenei stílusRock and Roll
Tortuga
A Tortuga négy olyan srác története, akiket kiskoruk óta összeköt a zene. A borral átitatott évek során sok minden változott, de a közös nevező mindig is a 4 ütem volt. A tagok különböző formációkban fordultak meg, sokszor egymás mellett, de a 2018-as év volt, amikor újra egymásra találtak és a most ismert felállásban hozták létre a zenekart.
A zenei gyökerek minden tag esetében mások, és ez hozza létre azt az elegyet, amit Tortugának hívnak. Megtalálható benne az Abbától kezdve a Sex Pistols-ig rengeteg hatás.
A dalokban minden megjelenik, amit a zenekar érez és gondol. Mivel egy fiatal formációról van szó, a szerelem és az alkohol mellett ugyanolyan hangsúllyal jelenik meg a bezártság érzés, szabadságvágy és tanácstalanság.
Ebben a szellemben készült el a zenekar első komoly hangvételű videoklipje, melyet a közönség Ürestérben címmel kapott meg 2019. márciusában. A dal és a videó egy olyan helyzetet elevenít meg, amelyből nem képes szabadulni az, aki benne van, legyen ez akár fizikai, vagy szellemi verem.
Azóta sem állt meg az élet, mert legutóbb újabb képi anyag került ki a zenekarról, amely az élő bulik hangulatát adja vissza.
A zenekar célja nem más, mint hogy megmutassa, van helye a Rock ’n’ Rollnak abban a világban, ahol az emberek a koncertélményt mások kameráján át keresik, és már nem fér bele, ha valaki leszédül a színpadról.

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/tortugazenekar/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek