Menopauza

Tóth János Rudolf


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
Tóth János Rudolf

Tóth János Rudolf, a hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb, ugyanakkor szerényen a háttérbe húzódó alakja számos albumon szerepelt már előadóként és szerzőként egyaránt. Saját anyagot hosszú ideig nem tudhatott magáénak, mígnem 2009-ben Hetesi Péter Pál ötlete, s kitartó biztatásának köszönhetően megjelent a Boldog-szomorú blues című lemeze.

„Végtelen utakon, végtelen nyugalom" - Lassan közeleg ennek folytatása, hisz jelenlegi zenekarával, az Ütött-kopott angyallal elkészítette új CD-jét. Az album kiadása kapcsán megörökítik a muzsikálás mellett a Kőbányai Zenei Stúdióban is tanító gitáros-énekes életének egy szeletét. De erről inkább olvassuk az elképzelés mozgatórugójának, Hetesi Péter Pálnak sorait: „A tegnapi napon Bán István (Unlimited Pictures) és Hetesi Péter Pál/G3 (DiSfish Records) megállapodást kötött a Trendetlen című dokumentumfilm megalkotásáról. Ez az ízig-vérig blues mozi Tóth János Rudolf triójának, az Ütött-kopott angyalnak a sorsát követi majd nyomon az Ösvény az éjszakában című lemez megjelenésétől kezdve. Filmünket ajánljuk mindazoknak, akik már szeretik a bluest, és azoknak, akik még nem ismerik, vagy nem tudnak róla eleget, de nem a csatornapatkányok és pókzabáló celebek dáridójára kíváncsiak, hanem a valóságra. Vállalkozásunk első számú internetes baráti hadereje a Blues van. Elsőként mindig innen értesülhetnek a blues barátok, mi merre hány méter...”

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek