Menopauza

Tutta Forza zenekar


Zenei stílusKlasszikus
Tutta Forza zenekar

Bakó Rolland (MÁV Szimfónikus Zenekar) közel 25 éve tanítja a trombitásokat Kőbányán. Hat évvel ezelőtt zenei tábort szervezett párjával Dávid Krisztinával (MÁV Szimfónikus Zenekar) aki cselló tanár a zeneiskolában. Szerettek volna a gyerekeknek egy közös produkciót kialakítani, de nem egyszerű dolog 6 csellista és 8 trombitás számára játszható és főleg hallgatható zenét írni. Balogh Sándorhoz (Fesztivál Zenekar) fordultak segítségért. Az átiratokból készült bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy megalapították a Tutta Forza zenekart. Időközben új tagok csatlakoztak a zenekarhoz, jelenleg már 3 fuvola, 5 klarinét, szakszofon, 5 cselló, 6 trombita, zongora és ütőhangszerrel játszanak. J. S. Bachtól napjaink filmzenéjéig a legváltozatosabb stílusú műveket kerültek a repertoárba. 2008-ban elkészült az első hangfelvétel (Regnum Marianum templomban), amelynek alapján a Magyar Rádió meghívta egy élő egyenes adásban játszandó műsorra a zenekart. Emellett turnéra indult a Tutta Forza és több városban játszott Olaszországban, majd 2010 ben Erdélyben is 9 helyszínen koncertezett, ahol nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a magyar zeneiskolásokat. Rendszeressé váltak a Kőbánya kultúrájáért rendezett Önkormányzati rendezvényeken a szereplések és a kerület ünnepségein való részvétel. A közvetlen és segítőkész viszony eredményeképpen elkészült az első zenés film, amely a Kőbányai Önkormányzat gondozásában került DVD-re "Zenés séta Kőbányán a Tutta Forza zenekarral" címmel. 2009-ben a Tutta Forza közös koncerten rendkívül megható koncertet játszhatott a Down kóros gyerekekből alakított Parafónia zenekarral, akikkel 2010-ben különdíjat kaptak a pécsi Fringe fesztiválon. Több alkalommal koncertezett a társaság, majd Interaktív műsort is készült az Árkád üzletközpontban ahol szólistáink is szerepeltek és bemutatókon a közönség kipróbálhatta a hangszereket. Az itteni siker alapja,hogy könnyen kapcsolatot teremtettek a nézők között ülő gyerekekkel, mert a zenekarban is vegyes korosztály ül egymás mellett, 11 évestől a 24 éves egyetemistáig. 2011 január 8-án nagy megtiszteltetés érte a zenekart, mert az újévi gála műsoron Gál Tamás Liszt díjas érdemes művész vezényelte a teltházzal megrendezett újévi koncert műsorát, amely döntő többségében Johann Strauss műveiből állt és a 2011-es évet nagy sikerrel nyitotta meg.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/tuttaforza?fref=ts
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek