Tűzkerék Xt


Zenei stílusNem ismert
Tűzkerék Xt
A Tűzkerék Revival Band 1990-ben alakult. Radics Béla és Jimi Hendrix számait játszotta. A tagság az egykori Stáció együttesből álltössze. Egyre több saját számot vettek fel a repertoárba, ezért, valamit a tagcserék miatt nevüket először Tűzkerék R.B.-re, majd Tűzkerék xT-re változtatták. A változások a zenei koncepciót nem érintették: blues alapú progresszív rock. Fesztiválokon és ezek gyűjteményes lemezein is állandó szereplők. (Pl. Paksi Blues Fesztivál, Diáksziget, Fesztergom, KLIKK). Sorlemezeikhez eddig több mint tíz országos turné kapcsolódott. Hiteles előadásmódjuk a 60-as 70-es évek feelingjét idézi, egyfajta kultikus-karizmatikus életmódzenekarrá emelve a csapatot.





A Tűzkerék xT 2002 nyarától trió formában működik. Miközben a csapat egyfajta zenei tisztuláson ment keresztül, a koncertezés mellett számos kisebb-nagyobb kitérőt tettek a fiúk rock földön és vidékén.

Elsősorban a zenekarvezető, basszusgitáros Tóth Tamás tevékenykedett fáradhatatlanul. Először oroszlánrészt vállalat a Csodálatos utazás című könyv megírásában, amely tulajdonképpen Radics Béla életének és munkásságának monografikus igényű feldolgozása. Ugyan akkor a kötet a hatvanas, hetvenes évek egyfajta szociografikus feldolgozását is elénk tárja különleges, mondhatni rock-zenei aspektusból. A könyvet elolvasta Kisfaludy András, Radics Béla egykori zenésztársa, az Alligátor (valamint a Kex) együttes dobosa, aki manapság, mint filmrendező dolgozik. Kisfaludy András éppen egy Radics Béla filmen dolgozott, s az olvasottak hatására felvette a kapcsolatot a Tűzkerék xT tagjaival. Ugyan akkor lelkesen támogatta a zenekart Miskolci Ilona is, Radics Béla egykori élettársa. Icának óriási szerepe volt abban, hogy a Tűzkerék xT és Kisfaludy András egymásra találtak. A zenekar meghívást kapott a filmbe, mintegy filmzenét játszva a drámai képsorok alá Radics Béla legjobb számaiból.


Radics Bélára emlékezők és munkásságát elemzők között - Miskolci Ica, Deák Bill Gyula, Póka Egon, Horváth Attila, Harmath Albert mellett - Tóth Tamás is jelentős szerepet kapott a filmben. Az idei filmszemlén, január végén a dokumentumfilm kategóriában Kisfaludy András filmjét is bemutatták, R.B. kapitány címmel. Az alkotók nem kis meglepetésére és örömére a film a dokumentum-portréfilm kategória első helyén végzett.


Még fel sem ocsúdtak az örömből és meglepetésből a fiúk, amikor egy jó hír érkezett egy dupla DVD formájában, Tíz fesztivál címmel. A Paksi Blues fesztiválok tíz éves történetét feldolgozó koncertfilmben is látható és hallható a zenekar. Minderről így nyilatkozott a zenekar vezetője, Tóth Tamás: Mélységesen felkavaró és döbbenetes élmény volt megnézni és meghallgatni a paksi filmet. Igazi katartikus élmény volt látni zenekarunkat olyan rock ikonok között mint a Yardbirds, Animals II, Nashville Teens, Spencer davis Groop, a Rolling Stones gitáros Mick Taylor, vagy a Colosseum énekese: Chris Farlowe. Ezek mind olyan előadók, akik nélkül a rock nem szólna úgy, ahogy szól. Olyan jól, olyan igazul és emberül. Átformálódott bennem a zenéhez, de még a hangszeremhez fűződő viszony is.
Ennyi kitérő után, amelyek valójában mind a zenéhez kötődtek, a Tűzkerék xT legénysége most nagy reményekkel egy új lemez felvételére készül. 2001 óta nem jelent meg tőlük semmiféle hanghordozó. Most végre összeállt egy szinte csak saját számokból álló új anyag. Az új nótákat 2005 decemberében egy koncerten, már hallhatta a Molothow Liget közönsége. A 2006. esztendő a Lövedék című album turnéztatásával telt el, sok helyen előadta a banda az új dalokat élőben. A csúcs talán a Paksi Gastroblues volt, erről felvétel is készült. A DVD decemberben került kiadásra. Dunakömlődön egy hangulatos kis rendezvény keretében volt az ősbemutató. Amire a legbüszkébbek a tűzkerekesek, hogy egy színpadon és egy DVD-n szerepelhettek a woodstock-i legendákkal a TYA-es fiúkkal.
2007 tavaszán tovább folytatódott a Lövedék turné, kicsit hosszúra sikeredett a lövés íve. A nyári fesztiválokon is hallatszott itt-ott egy két dörrenés, Bólyban a Kántorockon, a Fesztin Esztergomban, vagy éppen Hajóson. Az egyik legfilingesebb koncert egy váratlan beugrás volt egy kis szabadtéri bulin, nyár elején Csepelen: egy Radics emlék-koncertet mentett meg a Tűzkerék az „elmaradástól”. Mint beugró zenekar három órás emlékműsort tartottak, hosszan „belenyúlva” az éjszakában. Az improvizatív zene ünnepe volt ez az este!


Ősszel lassúl a tempó, néhány klub bulit leszámítva a műhelymunkán lesz a hangsúly. Készülnek az új dalok, és egy minden eddiginél meglepőbb TxT album formálódik a próbaterem falai között. Néhány cím az új műsorból: 6-os út, Bozsó, Föld szava, Ostrom, Bölények tánca. Hm… a címváltoztatás joga fenttartva!
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek