Vadász Dániel


HonlapNem ismert
Zenei stílusOpera/operett
Vadász Dániel

Születési hely: Berettyóújfalu
Születésnap: december 10.
Névnap: július 21.
Foglalkozás: énekművész
Tanulmányai: Miskolci Egyetem, állam- és jogtudományi kar
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Kálmán: Csárdáskirálynő - Edvin

Zenei tanulmányait Püspökladányban végezte klarinét szakon. Az énekléssel a püspökladányi Csenki Imre vegyeskarban kezdett megismerkedni. Gimnáziumi tanulmányait is itt végezte, a Karacs Ferenc Gimnáziumban. Ezután következett a debreceni Csokonai Színház kórusa, ahol hét évig énekelt a kórusszólamon kívül operákban kisebb szerepeket. Közben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezett doktori címet.

A 2000-2001 évadban már címzetes magánénekesként volt a Csokonai Színház tagja. A következő évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött klasszikus és modern operákra, valamint bonviván szerepekre. Már ebben az évadban vendégként énekelt a Budapesti Operettszínházban, a következő évadban pedig tagként szerződött a társulathoz.

Repertoárjában majd’ minden stílusból találhatunk.
Klasszikus operettek: Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, A víg özvegy, Cirkuszhercegnő, A mosoly országa, Cigányszerelem.

Rendszeres fellépő a Magyar Állami Operaházban. Számos kortárs operához is hívják (Vajda: Özvegy Karnyóné, Szokolay: Vérnász). Operai repertoárján Mozart, Donizetti és Verdi művei is szerepelnek. A közelmúltban az André Chenier címszerepében mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban.

Bécs, Lipcse, München, Amszterdam, Trieszt, az Amerikai Egyesült Államok és a Távol-Kelet színházainak és koncerttermeinek állandó vendége.

Tv- és rádiófelvételek is fémjelzik pályáját. 

Fontosabb szerepei: Falstaff (Fenton), Vérnász (Vőlegény), Carmen (Remendado), Csárdáskirálynő (Edvin), Marica grófnő (Tasziló), Dr. Bőregér (Alfréd), Párizsi élet (Frick), A víg özvegy (Danilo), Józsi (Cigányszerelem), Illésházy gróf (Lili bárónő).

Külföldi vendégszereplések: Tokio Opera City Hall, Kálmán: Csárdáskirálynő – Edvin, München Deutsches Theater, Marica grófnő – Tasziló, Kálmán: Csárdáskirálynő – Edvin, Wiener Kammeroper, Strauss: Egy éj velencében – Caramello, Dorset Opera London, Erkel: Hunyadi László – V. László.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek