Vámos Péter


Zenei stílusPop/Rock
Vámos Péter

A zene gyermekkoromtól kezdve közel áll hozzám és mindig fontos volt számomra. A zenehallgatástól a komponáláson, szerkesztésen keresztül egészen annak eljátszásáig, minden területe érdekel.

A családban számos hangszer megtalálható volt, így már kiskoromban lehetőségem volt különböző hangszerek kipróbálására. Először hegedűvel próbálkoztam 9 évesen, majd két év után zongorázni kezdtem, ami 3-4 éven át tartott. Ez alatt az idő alatt több más hangszert is kipróbáltam, mint például trombita, klarinét és harmonika, de ezek a kipróbálás szintjén meg is maradtak.

A gitárral 18 éves koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, addig nem volt lehetőségem ezen a hangszeren játszani. Az egész akkor kezdődött, amikor az egyik haverom kollégiumi szoba szekrényéből egy gitár bukkant elő. Megpengettem és… wow! Nagyon tetszett a hangja… Ez egy fémhúros, akusztikus gitár volt, amit kölcsön is kaptam egy időre. Autodidakta módon kezdtem rajta tanulni; és egy év elteltével megvettem nagy nehezen összespórolt pénzemből első elektromos gitáromat, ami egy Hohner, Stratocaster formájú gitár volt. A gitár nyert, az első óta már több elektromos és akusztikus darab tulajdonosa is lettem. Aztán jöttek a hobbi zenekarok, volt több próbálkozás, többféle stílusban, de ezek közül, ami említésre méltó az a BluesSteel együttes, amit 2006-ban alapítottam két barátommal. Ez a zenekar azóta is működik, itt gitározom és énekelek.

2016-ban gitárosként/steel gitárosként csatlakoztam a Hungarian Pink Floyd Show-hoz, ahol az egyik kedvenc együttesem számait játszhatom.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek