Menopauza

Varga István


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Varga István

Szabadkán született, vándorévei során tanult a budapesti Liszt Akadémián, a Belgrádi Zeneakadémián, és a Párizsi Konzervatóriumban. Tanárként visszatért szülőföldjére, oktatott a Belgrádi, valamint az Újvidéki Zeneakadémián.

Nevéhez fűződik a Camerata Academica Kamarazenekar és a Goldberg Vonóstrió megalapítása, amelyeket hamarosan az egykori Jugoszlávia legismertebb együttesei között tartottak számon.
Az Újvidéki Zenei Ünnepségek művészeti igazgatójaként nagyszabású nemzetközi kamarazenei fesztiválokat szervezett, mellette rengeteget koncertezett.

Jelentős szerzők írtak számára darabokat, és a Jugoszláv Zeneszerzők Egyesületének Díját is elnyerte. A legnevesebb hangversenytermekben adott koncertet – így a londoni Wigmore Hall-ban, a párizsi Salle Gaveau-ban, a moszkvai Rahmanyinov Teremben.

Rendszeresen tart mesterkurzust Magyarországon, Horvátországban, Franciaországban. 1999-ben települt át Magyarországra, jelenleg a Liszt Akadémia gordonka tanára. Állandó kamarapartnere Csalog Gábor zongoraművész, akivel rendszeresen koncerteznek itthon és külföldön.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek