Varga Zoltán


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Varga Zoltán
Több mint két évtizeden át, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tagjaként, illetve szólókürtöseként több CD lemezt készítettem, és vettem részt hangversenyeken világszerte.
Növendékeim rendszeresen részt vesznek országos versenyeken, jó eredménnyel. 2005-ben egyik növendékem I. díjat nyert a Debrecenben megrendezésre kerülő Országos Főiskolai Rézfúvós és Ütőhangszeres Versenyen.2006-Brno IV.-díj2007-ben Opauszki Gergely növendékem volt az egyik nyertese a házi versenynek.Ugyancsak Ő a diplomája után felvételt nyert a besztercebányai Zeneművészeti Főiskola  MASTER  szakára.

  • Még főiskolásként számos nemzeti és nemzetközi versenyen nyert díjat.
  • A közreműködésével alapított Anonymus rézfúvós-kvintett az 1982. évi Anconai Nemzetközi Kamarazene-versenyen két kategóriában is első helyezést ért el.
  • További nemzetközi sikert jelentett az együttes számára az 1986-ben megrendezett „Maurice Andre" Nemzetközi Rézfúvós-kvintett Verseny, ahonnan az Anonymus kvintett ugyancsak az I. díjat hozta el.
  • 1997: Dohnányi Ernő díj
  • 2000: Magyar Rádió Nívódíj
  • 2000: ARTISJUS megjutalmazza a magyar kortárs zeneszerzők darabjainak bemutatásáért, illetve előadásáért
  • 2002: Aphelandra díj
  • 2003: ARTISJUS díj
  • 2005: ARTISJUS díj
  • 2006:BRNO Visagrádi Négyek nemzetközi rézfúvósversenyen zsűrizés
  • 2007: ARTISJUS díj
  • 2008: Lisz Ferenc díj
  • 2009: Artisjus díj
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert...

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...

Mindenkiben ott él egy Jennifer Lopez

Mindössze pár nap telt azóta, hogy – az Iron Maden, az Imagine Dragons, Santana, a Guns N’ Roses és Lionel Richie után – a héten 56. születésnapját ünneplő latin amerikai díva, Jennifer Lopez gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nagy tételben mernék rá fogadni, hogy a hír téged sem került el, kedves...
Új koncertek