Viharmadarak Zenekar


Zenei stílusPop/Rock
Viharmadarak Zenekar

Zenekarunk 2008-ban alakult Bánrévén. Több tagcserén mentünk keresztül, addig, amíg elértük a jelenlegi felállást. Mi egy feltörekvőben lévő, magyar rockzenét játszó zenekar vagyunk. Korábban csak feldolgozásokat játszottunk (pl.: P-Mobil, EDDA, Lord, Bikini, Korál), közben gőzerővel elkezdtük a saját dalok írását. Célunk a klasszikus Rockzene tovább terjesztése, népszerűsítése a korábbi nagy zenekarok nyomában. Az élő zene kedvelőinek koncerteken, zenei élményt nyújtani és a rádiókban is minél több helyen megszólalni. Nekünk fontos, hogy a zenénknek legyen mondanivalója és emellett dallama is.

2015 februárjára elkészült az első nagylemezünk hanganyaga, amit a stúdió felvétel után június 12-én sikerült kiadnunk CD formájában, és az összes online zeneáruházban.

Majd második lemezünk is elkészült, mely 2017 Decemberében jelent meg online.

Kisebb kihagyás után 2020 januárjában megtaláltuk egymást a jelenlegi énekesünkkel. Közös munkával új dalokat írtunk, melyekből már felvettük a 3. lemezünket, a stúdió munkák is elkészültek, jelenleg a kiadáson dolgozunk.

Zenekarunk koncertjein,  már csak saját dalokat játszik, szeretnénk ezeket a dalokat minél több helyen bemutatni. Borsod megyében és környékén már elég ismertek vagyunk, igyekszünk Országos hírnévre szert tenni. Az Ismerős Arcok Zenekarral nagyon jó a kapcsoltunk, több rendezvényen léptünk már fel velük vendégként. Több nagy Zenekar előtt játszottunk már pl.: Mobil Mánia, Lord, Hooligans, Road.
Az elmúlt években több rádió interjú készült velünk pl.: Szinva Rádió, Code FM, Rádió M, Maxi Rádió Gyöngyös, Szent István Rádió és a Hallgass Hazait műsorában is szerepeltünk, melyet 25 rádióállomáson játszottak. Több online rádióban jelenleg is játsszák dalainkat ország szerte. Pár nagyobb rendezvény ahol már megfordultunk: Miskolc Kocsonyafarsang, Kolorcity Fesztivál Kazincbarcika, Vadna motoros találkozó, Balogvölgyi rock fesztivál, Moto-Rock Fesztivál Hajdúdorog. Zenekarunkról további információk: https://www.facebook.com/Viharmadarak

A hamarosan megjelenő lemezünkről itt lehet meghallgatni a címadó dalt:
https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=220909806707093&id=100063642246624

E-mail: viharmadarak.zenekar@gmail.com


Hírek és rajongók
http://facebook.com/viharmadarak
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek